Létrehozva: 2019.11.28.

Mikre készül Magyarország 2024-ig az űrben?

Farkas Bertalan után 44 évvel repül a második magyar űrhajós? Meglepő bejelentést tett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe.

„Az űripar az egyik legfontosabb iparág lesz a jövőben. Magyarország számárára ez újabb fejlődési, kitörési lehetőség, fókuszában a második magyar űrhajós kiképzése és a Nemzetközi Űrállomásra történő felküldése szerepel, amelyet 2024-re reálisan megvalósíthatónak látunk az orosz Roszkoszmosz együttműködésben„ – jelentette be tegnap Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Űrügynökség (ESA) Space19+ miniszteri konferenciáján Sevillában. Hangsúlyozta: Magyarország új külgazdasági és külpolitikai törekvései között szerepel, hogy újra kivegye részét a világűr békés célú felhasználásából.

Szijjártó Péter / Fotó: MTI

Farkas Bertalan: „Nem én akarok lenni az utolsó magyar űrhajós”

Magyarországon két űrhajóst képeztek ki eddig, Farkas Bertalant és a nemrég elhunyt Magyari Bélát, de csak az idén 70 éves Farkas Bertalan járt az űrben. A két vadászpilótát 95 ember közül választották ki, és több éves szűrés után maradtak ketten a végén. Egy hetet töltött fenn az űrben: 1980. május 24-én lőtték fel az orosz Valerij Kubaszovval, űrhajójuk két nap múlva kapcsolódott össze a Szaljut-6 szovjet űrállomással, majd június 3-án tértek vissza a Földre.

1980. április 1: A Szaljut-6 ûrállomás földi másának parancsnoki egységében Farkas Bertalan ûrhajósjelölt és parancsnoka, Valerij Kubászov. Az ûrhajósok a Gagarin Ûrhajóskiképzõ Központban készülnek az ûrutazásra, amelyet az Interkozmosz elnevezésû ûrkutatási együttmûködési program keretében hajtanak végre. / Fotó: MTI Fotó: Németh Ferenc

Farkas Bertalanék kiképzése is több mint két évig tartott, most is hasonló procedúra várhat a magyar jelöltekre. Farkas Bertalan korábban azt nyilatkozta: boldog lenne, ha még egy magyar járhatna az űrben, mert, mint a Mandinernek fogalmazott, „nem én akarok lenni az utolsó magyar űrhajós”.

Fotó: MTI

Mit teszünk az űrben a közeljövőben?

  • A héten Új-Zélandról felbocsátják a magyar űripar történetének második és harmadik műholdját, amelyek most először a mesterséges elektromágneses szmogot mérik a magas légkörben
  • 2024-ben Magyarország önálló műholdat akar Föld körüli pályára állítani

    Fotó: Shutterstock
  • 2024-re magyar tudományos és mérési eszközöket juttatunk fel a Nemzetközi Űrállomásra
  • Mikroműhold-flottát építünk, mivel előkészítő szakaszban van egy űridőjárási misszió is
  • Jövőre ünnepeljük az első magyar űrrepülés 40. évfordulóját, amelynek alkalmából Budapest űrkutatási konferenciának ad otthont
  •  

    origo.hu

    Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

    origo.hu

    Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

    borsonline.hu

    Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

    mandiner.hu

    A spanyol kormány mindenáron kiszúrna Magyarországgal – a dolgozók félnek

    ripost.hu

    Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

    hirtv.hu

    Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

    origo.hu

    Lemondott a teljes orosz kormány

    astronet.hu

    Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    azenkertem.delmagyar.hu

    Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    „Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

    INSIDER

    Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

    INSIDER

    Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

    INSIDER

    Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

    INSIDER

    Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!

    INSIDER

    Így néz ki ma az érettségizés Magyarországon - galéria

    INSIDER

    Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

    INSIDER

    A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence