Létrehozva: 2019.11.22.

Mentőhelikopterbe került a kerekes székes fiú, nagyon örült neki

Megszállott mentőrajongó. Iskolásként ült először mentőautóba, azóta is tart a szerelem. A kerekes székes fiú régi vágya vált most valóra: beülhetett egy mentőhelikopterbe.

A 27 éves bonyhádi Óberst Miklós születése óta féloldali paralízises mozgássérült.

„Koraszülött vagyok, ezért élem kerekes székben az életem. Amikor iskolás lettem és Pestre jártam suliba, igénybe vehettem a mentőszállítást. Azért, hogy ne kelljen vonatozni, éltem a lehetőséggel. Amikor először beültem a mentőbe, onnantól kezdve magával ragadott az egész közeg„ – mondta a Ripost-nak Miklós, aki úgy érzi, hogy a mentősökre mindig számíthat, ráadásul igazi családtagként kezelik a Bonyhádi Mentőállomáson, ahol tiszteletbeli tagnak választották.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

Miklós büszkén mesélte azt is, hogy elsajátította az elsősegélynyújtást is, legalábbis elméleti szinten, mert a gyakorlatot mozgássérült révén nem tudja bemutatni. A fiatalember eddigi legemlékezetesebb mentős élményét is megosztotta lapunkkal.

Fotó: Országos Mentőszolgálat

„Egy pénteki napon hazafelé jöttünk már, amikor rádión kaptuk a riasztást, hogy Bonyhádon valahol megindult a szülés. Arra nem volt idő, hogy engem kitegyenek így hát mentem velük. A kismama végül a kocsiban szült meg. Hatalmas élmény volt ott ülni és fiúk kezébe adni, amit kértek” – lelkendezett Miklós, aki a mentők iránti rajongásával már a barátnőjét is megfertőzte.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk