Létrehozva: 2019.11.20.

Harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re.

Novák Katalin azt mondta, hogy az emelés két lépésben történik, amelynek során végzettségtől és munkatapasztalattól függően 2020-ra minimum bruttó 18 ezer, maximum bruttó 73 ezer, 2021-re pedig legalább bruttó 24 ezer, legfeljebb bruttó 161 ezer forinttal nő majd a bölcsődei dolgozók fizetése.

Az emelés részeként a bölcsődei pótlékot kiterjesztik a bölcsődei dajkákra és a pedagógus-munkakörben foglalkoztatott felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre és szaktanácsadókra is, valamint jelentősen megemelik annak összegét – adta hírül az MTI.

Hozzátette: a bölcsődei dolgozók kérésére a bölcsődei pótlék a jövőben beszámít a jubileumi jutalom alapjául szolgáló illetmény összegébe.

Az államtitkár tájékoztatása szerint továbbá a jelenlegi gyógypedagógiai pótlék helyett differenciált gyógypedagógiai pótlék jár majd azoknak a kisgyermeknevelőknek, akiknek a csoportjába sajátos nevelési igényű gyermek jár. A pótlék összege a jelenlegihez képest négyszeresére, de akár nyolcszorosára is emelkedhet, függően attól, hogy egy, vagy kettő, vagy három gyermeket nevel, gondoz a kisgyermeknevelő.

Kiemelte, hogy az anyagi elismerésnek köszönhetően a legtöbb fizetési kategóriában 2010-hez képest háromszorosára nő a bölcsődei dolgozók bére.

Novák Katalin emlékeztetett, hogy 2016-ban a bölcsődei felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre is kiterjesztették a pedagógus-előmeneteli rendszert, 2017-ben pedig a középfokú végzettségűek esetében a speciális bölcsődei pótlék felváltotta a szociáliságazati-pótlékot. A mostani béremelés célja, hogy javítsák a bölcsődei dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsültségét – mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk