Létrehozva: 2019.10.10.

Szekszárdi gyerekgyilkosság: kihantoltatja lánya holttestét az apa

A krimik legrémisztőbb jeleneteire kezd hasonlítani a szekszárdi kis Leonetta ügye. A szülők igazságot követelnek, de úgy érzik, a hatóság is ellenük van. Éppen ezért ki akarják hantoltatni kislányukat, hogy fény derüljön az igazságra és a valódi gyilkosokra.

 

„Tudom, hogy hibázott a hatóság!„ – fakadt ki lapunknak Kalányos Gábor. A Szekszárdon meggyilkolt 6 éves kis Leonetta édesapja a lánya sírjánál tett ígéretet arra, hogy bármibe is kerüljön, ő akkor is megtalálja kislánya igazi gyilkosait. Éppen ezért elképesztő dologra szánta el magát a gyászoló édesapa.

A gyanúsított a bíróságon. Fotó: Sulyok László.

Az apa szerint rengeteg az ellentmondás

„Rengeteg furcsaság történt az ügyben, amit nem vagyunk hajlandók annyiban hagyni! ”– folytatta az édesapa a Ripost-nak.

„A rendőrség azt mondta az ügy legelején, hogy egy vascsővel verhették szét a kislány fejét, most pedig közlik, hogy már a holttest megtalálásakor azonosították a térkövet, amivel végeztek vele. Most akkor, hogy is van ez? Aztán a bírósági tárgyalás előtt közölte a bíró, „lehetséges”, hogy a gyilkos tárgyon talált harmadik DNS-minta egy helyszínelőé… Ám ekkor még mintákat sem vettek az elvileg profin dolgozó szakemberektől! Azt ugyanis nekünk kellett kérvényezni, annak eredményét pedig csak jóval később juttatták el hozzánk. Hiába mondtuk azt is, hogy van egy férfi, aki megfenyegette a családomat a gyilkosság előtt… Senki sem tudja, hogy a férfitól vettek-e DNS-mintát… Az viszont tény, hogy az illető Leonetta halála óta elmenekült…„

Igazságot remél a szülő a kihantoltatástól

Kalányos Gábor képtelen feldolgozni, hogy kislányát brutálisan megerőszakolták, egy térkővel agyonverték, és a holttestét beledobták a közeli patakba.

Azt akarja, hogy az összes elkövető megkapja a méltó büntetését.

„Hagynom kellene, hogy intézzék úgy az ügyet, ahogy akarják? Na, még mit nem!” – kiabálta Gábor. „Már akkor le volt zárva ez az ügy, amikor egyáltalán kiderült, hogy több DNS-mintáról beszélhetünk…Úgy érzem, gyorsan le akarják tudni a történteket, de én ezt nem hagyom. Kihantoltatom a kis Leonettámat, hogy a szakértők újra meg tudják vizsgálni a földi maradványait. Tudnom kell, volt-e rajta más használható DNS vagy olyan minta, amiről esetlegesen nem számoltak be nekünk, vagy elkerülte a nyomozóhatóság figyelmét.

Alapos indok kell az exhumáláshoz

„Általában közeli hozzátartozó kérheti a bíróságot, hogy engedélyeztessék a kislány exhumálását„ – kezdte lapunknak dr. Fridman Róbert ügyvéd. „Ezután a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) engedélyezheti a kérést. Miután kiemelték a holttestet, utána mindenképpen szakértő bevonására van szükség.

Erre két alternatíva van. Az első, hogy vagy az apa fogad fel egy szakértőt, vagy a hatóság rendel ki egyet. Szerintem, ha az ügyet már körbejárták a szakértők, akkor el fogják utasítani a család kérését. Ugyanis a temetés is csak úgy történhetett meg, hogy előtte alaposan átvizsgálták a testet a szakemberek. Emellett viszont, sokszor előfordult már, hogy ennyi idő elteltével is találtak a szakértők plusz nyomokat” – közölte a jog embere.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor öltönyben húzott partra egy szép dévért + videó

life.hu

Ez a 3 csillagjegy figyeljen: furcsa üzenetet küld az őrangyala

vg.hu

Szomorú felvételek: egykori Malév-gép szenvedett balesetet Afrikában

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. május 11-12.: Most kell lassítani

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 4 csillagjegynek a legtisztább a szíve!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot