Létrehozva: 2019.10.08.

Megszólalt a Ripostnak az idős asszony, akit hazakísért a rabló

Színházból ment haza Vilma néni, amikor egy idegen fellökte és elvette a táskáját. A 86 éves asszony elesett, súlyosan megsérült, de annyi ereje még maradt, hogy segítségért kiabáljon. Meglepő módon a támadója sietett a segítségére. Vilma néni a Ripost-nak mesélte el az elképesztő történetét.

Szerző Mongyi Nikolett

Ki az és mit akar? – kiabált ki gyanakodva az ajtaja mögül az

Újpesten élő Vilma néni. Miután kollégánk bemutatkozott, az asszony

bizalmasabb hangra váltott és ajtót nyitott. Hamar kiderült, hogy

azért ennyire elővigyázatos, mert attól fél, hogy újból megtámadják.

A Ripost információi szerint a 86 éves Vilma néni éppen hazafelé

tartott, amikor egy rabló fellökte. Az idős asszony elesett, és súlyosan

megsérült.

Színházból tartott hazafelé, amikor megtámadták

–Éppen egy csodálatos előadásról jöttem haza a Duna Palotából

– emlékezett vissza Vilma néni.

– Bár késő estig tartott a műsor, nem bántam a késői zárást! Metróra, majd villamosra ültem, és sétáltam volna a lakáshoz, amikor a hátam mögül furcsa zajt hallottam. Olyan volt, mint egy lódobogás, utólag már tudom: valaki rohant utánam…

– Minden olyan gyorsan történt!

– mondta Vilma.

– Éreztem, hogy valaki megfogja a hátamat és a tenyerével lök rajtam egy hatalmasat. Elvesztettem az egyensúlyomat és jobb karommal ráestem az egyik háznál lévő betonszegélyre. Üvöltöttem fájdalomtól. A férfi, aki fellökött, átnyúlt rajtam, elvette a táskámat és elrohant. Egy kis fekete, alig 8 centis kézi táskáról van szó, amibe csak pár dolgot pakoltam: a személyimet, 2000 forintot, zsebkendőt… Nem is értem, miért engem támadott meg ez az őrült! Mire számított, hány millió fér bele ebbe a kis táskába?

„Azt kiabáltam, hogy meghalok!”

Az idős nőnek olyan erős fájdalmai voltak az esés miatt, hogy képtelen volt egyedül felállni a földről. Később kiderült, eltört a válla.

– Felém sétált egy nő, akinek kiabáltam, hogy segítsen, mert megtámadtak. Ám ő csak annyit mondott: „Jobban kellett volna vigyázni!”, majd otthagyott. Én pedig folyamatosan kiabáltam fájdalmamban, hogy „Segítség, meghalok!” Egyszer csak megjelent

mellettem egy alak…

– sóhajtja Vilma néni.

A sokkos állapotban lévő asszony nem ismerte fel a mellé lépő férfit,

nem tudta, hogy ő az, aki korábban fellökte, kirabolta, majd magára

hagyta.

Segített felállni. Megkértem, hadd karoljak belé, de ő csak nézett

rám. Megfogtam a kezénél és elindultunk. Furcsálltam, hogy nem

beszél, így én mondtam el neki sírva, hogy megtámadtak… Erre annyit

mondott:

„Mindenkinek nehéz az élete. Nekem nincs pénzem, pedig terhes a feleségem.”

Megvárta, míg biztonságban lesz az asszony

A rabló egészen a lakásáig kísérte Vilmát, aki a fájdalomtól és a

sokktól alig bírt járni. A férfi megvárta, hogy kijöjjön a nőért az egyik

szomszéd, és csak utána távozott.

– Mivel én képtelen lettem volna kinyitni az ajtót, megkértem, hogy a kaputelefonon csöngessen be a szomszédhoz. Ezt meg is tette, majd várakozott. Közöltem vele, hogy nagyon kedves és köszönöm neki,

elmehet, de ő csak várakozott szótlanul. Amikor kijött a szomszéd, újra megköszöntem, de még mindig nem indult haza. Végül, amikor bementünk a lakásba, akkor ment el az ismeretlen is. Vilma fájdalmai nem enyhültek, ezért a szomszéd riasztotta a mentőket és a rendőrséget. Miután jobban utána néztek az ügynek, kiderült: a rabló kísérte hazáig a sérült asszonyt.

–A rendőrök megnézték a kamerafelvételeket

– meséli Vilma néni.

– Kiderült, hogy már a metróban kiszemelt a támadóm, de akkor a

kamerák miatt takarta az arcát egy mobiltelefonnal. Felszállt utánam

a villamosra is, majd követni kezdett. Fellökött, de mivel félt attól,

hogy tényleg meghalok, ami miatt sokkal súlyosabb büntetést kapna,

visszajött és segített rajtam. Én csak annyit kérdeznék tőle: Miért

tetted ezt? Ha kérted volna, szó nélkül odaadom neked a pénzemet…

Letartóztatták a rablót

A Józsefvárosban fogták el H. Gábort, aki fellökte Újpesten Vilma

nénit. A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján

azonosították a 36 éves férfit, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. H.

Gábort végül a Készenléti Rendőrség járőrei fogták el egy

internetkávézónál, ahol az ablakot ütötte azért, mert nem akarták

ittasan beengedni. A férfit őrizetbe vették, rablás, valamint testi

sértés bűntett miatt gyanúsítottként kihallgatták és letartóztatták.

Szerző Mongyi Nikolett

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

mandiner.hu

Brutális videón, ahogy botokkal vernek izraeli diákokat Amszterdamban

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

travelo.hu

Most már biztosan nem ússzák meg az elkövetők, akik kivágták a leghíresebb angol fát

ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára