Létrehozva: 2019.07.20.

Horrorbaleset a Balatonnál: felnyársalta a kerítés a fiatal lányt

Az orvostanhallgató lány maga hívta ki a mentõket.

Nem sikerült jól az idei balatoni nyaralás egy fiatal pécsi lány számára. A 21 éves orvostanhallgató, sebésznek készülő Gréta a barátaival együtt vett ki egy szállást Balatonföldváron. Pár nap után azonban a baráti társaság nyaralását egy szörnyű baleset bolygatta fel.

Gréta kedden este egyedül ment haza a Balaton partjáról, úgy kilenc óra magasságában. Az apartmanba viszont nem tudott bejutni, mivel a kapu zárva volt. Barátait sem érte el, így megpróbálkozott bemászni a kerítés melletti betonoszlopon keresztül. Igen ám, de a rajta lévő betonfedélen megcsúszott, és a szomszéd telek hegyes vaskerítésére esett, amely szó szerint felnyársalta a combját.

"Mi már készültünk lefeküdni, de hallottuk, hogy valami zaj van odakint – mondták az apartman tulajdonosai a Borsnak. – Szörnyű látvány volt, hiszen a fiatal kislány ott támaszkodott, csüngve a kerítésen. A combja felső részét szúrta át a szomszéd kerítése, amely kis túlzással pengeélesre van kihegyezve, teljesen feleslegesen. A barátai és a bámészkodók már ott voltak. Kérdeztük, hogy hívták-e már a mentőket, de mondták, hogy maga Gréta értesítette a hatóságokat, és szakszerű tájékoztatást adott az állapotáról" – emlékeznek vissza.

A lány részletesen elmondott mindent a mentőknek, akik percek alatt a helyszínre értek, ahogy a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai is. Szerencsére a kerítés hegye nem ért artériát, így Gréta nem volt életveszélyben. Mivel a lány nem tudta sokáig tartani magát a kerítésen, két téglát raktak a lába alá, hogy megkönnyítsék a helyzetét.

"Egészen elképesztő bátorsággal viselte a súlyos sérülést, egy könnycseppet sem ejtett. A tűzoltók végül úgy döntöttek, hogy rögzítik a sérült lábát a kerítéshez, majd azt a szakaszt, amely átszúrta, körbe levágták az illesztéseknél" – tette hozzá az egyik tulaj, aki igyekezett a bámészkodókat elhessegetni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Völgyi Zsuzsi férjhez ment a fiatal szerelméhez?

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak