Létrehozva: 2019.06.05.

Dunai hajóbaleset: változhatnak a boncolás szabályai, nem véletlenül

A tervek szerint kegyeleti okból mellõznék a kötelezõ boncolást. Az áldozatok családjai így mielõbb eltemethetnék szeretteiket.

Három miniszter közös javaslatára módosítanák a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló jogszabályt – derül ki egy még titkos előterjesztésből. A Hableány tragédiája után pár nappal készült tervezet lényege, hogy kivételes esetekben – kegyeleti okból – mellőznék a kötelező boncolást. Így tömegszerencsétlenségek vagy természeti katasztrófák esetén is rugalmasabb lenne a procedúra, hogy az áldozatok családjai mielőbb eltemethessék szeretteiket.Bár nem említi kifejezetten az egy héttel ezelőtt történt dunai hajószerencsétlenséget, a hvg.hu birtokába került kormányzati előterjesztés "a halottvizsgálatról és a halottakkal kapcsolatos eljárásról szóló 2013-as kormányrendeletet” módosítja.

A lap által megszerzett javaslat célja, hogy több ember halálát okozó tömegszerencsétlenségek, illetve természeti katasztrófák esetén az áldozatok hozzátartozóinak „minél szélesebb körben” biztosítsa "kegyeleti jogukat”, ezzel segítve, hogy „elhunyt szeretteik eltemettetéséről mielőbb gondoskodhassanak”.

A hatályos rendelet szerint ugyanis minden „nem természetes halál” esetén szükséges a hatósági, vagy igazságügyi boncolás, de ha a halálesettel összefüggésben zajlik egy büntetőeljárás, akkor minden esetben kötelező igazságügyi boncolást elrendelni. A hatósági boncolástól ugyan kivételesen el lehet tekinteni, ha a „halottvizsgálati eljárást folytató hatóság” így rendelkezik, de így ez mérlegelés kérdése.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára