Létrehozva: 2019.05.11.

Értük futják körbe a Balatont

Jótékonysági akciót hirdetnek a hétvégi Ultrabalaton futóverseny szervezõi. Arra biztatják a résztvevõket: ne kérjék vissza a váltópontokon kötelezõen használandó chipes karkötõ 5000 forintos letéti díját, hanem ajánlják fel a közönség segítségével kiválasztott három nemes ügyért. A szurkolók is adakozhatnak majd a helyszínen.

„A szavazások alapján a versenyen összegyűjtött összeg felét Vas Hanna, 30 százalékát Tóth Róbert, 20 százalékát pedig Izsó Veronika kapja. Bízunk benne, hogy az 1500 induló csapat és a szurkolók támogatása komoly segítséget jelent majd" – mondta a %Ripost%-nak Varga-Berecz Krisztina, az eseményt szervező Balatonman Triatlon Kft. szóvivője.

Megtámadta a kislányt a rák

Vas Hanna 8 éves volt, amikor 2018. november közepén kiderült: ARMS-e, izom eredetű lágyrészdaganata van. A boldog gyermekkort felváltotta a kórház, sok fájdalommal és megpróbáltatással. Hanna 7 kemoterápiás kezelést kapott és egy nagy műtéten is átesett, amelyen sajnos csak részlegesen sikerült eltávolítani a daganatot.

„ Hanna fejében egyetlen opció létezik, az, hogy meggyógyul. Mi pedig maximálisan támogatjuk őt ezen a nehéz úton" – mondta Csali Kovács Krisztina, Hanna édesanyja.

 

Gyógykezelésre gyűjt a kajakos

Tóth Róbert Európa-bajnok kajakos ritka daganatos megbetegedéssel küzd, egy amerikai gyógykezelésre gyűjt.

Itthon sugár- és kemoterápiás kezelésen esett át, a szeme mögötti daganatot sikerült eltüntetni, ám a sugárterápia miatt a bal szemére megvakult. Nemrég megkezdődött a gyógykezelése az Egyesült Államokban, amiért 150 ezer dollárt, azaz 43 millió forintot kellett fizetnie.

 

Fejlesztésre van szüksége a 15 éves lánynak

A 15 éves, mozgáskorlátozott Izsó Veronika 6 hónapos magzatként jött a világra. Születése után agyvérzést kapott, ez roncsolta az idegrendszerét, az agyvíz túltermelődés miatt pedig egy speciális szerkezetet ültettek a fejébe, s egy komoly idegsebészeti beavatkozáson is átesett. Ez jelentős előrelépést hozott a fejlődésében.

„ Állapota fenntartásához és javításához fejlesztésekre van szükség, hogy minél teljesebb életet tudjon élni. Mindez sokba kerül, így nagyon örülünk, hogy neki is gyűjtenek az Ultrabalatonon" – mondta el a %Ripost%-nak Izsó László, Veronika édesapja, aki futóként maga is részt vesz a rendezvényen.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Fergeteges gólyahír: megszületett kedvenc színésznőnk kisbabája

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Kormányinfó élőben a HírTV műsorán

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről