Létrehozva: 2019.03.22.

Nagy a baj, szennyezett a víz a népszerű budapesti iskolában

A gyerekek csak palackozott vizet ihatnak, mert a csapvízrõl kiderült, hogy ólommal szennyezett.

Kétszeresen is átlépte a határértéket a Szomszédok című teleregényből jól ismert gazdagréti általános iskola csapvizének ólomtartalma.

Már egy hete csak palackos vizet ihatnak a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskola diákjai és dolgozói az ólomszennyezettség miatt - írja a Bors. A mérések szerint az intézmény több pontján 22,6 mikrogrammnyi anyagot találtak egy liter csapvízben, ami a megengedett határérték kétszerese. Az iskola igazgatója a lapnak azt mondta, hogy nem a bejövő vízzel van a probléma, mivel ott még jó az ivóvíz minősége.

"A vízművek rendszeresen ellenőrzi a vízminőséget, ezért is derült ki most, hogy valami nincs rendben. A szakértők szerint az iskolán belül van a probléma, de egyelőre nem tudjuk, hogy pontosan hol. Azon va­gyunk, hogy minél előbb visszaálljon a rend" – magyarázta Brucker László. A magas ólomszennyezés azért érdekes, mivel az iskola 1986-ban épült, amikor már elvileg nem használtak ólmot a vízvezetékrendszerben.

Bár az igazgató szerint Gazdagréten nem kell aggódni, a szennyezés híre mégis nyugtalanítja a környékbelieket.

"Pont az iskolával szemben lakom, ezért amikor kiderült, hogy szennyezett a víz, én is elkezdtem aggódni. Hiába nem iszunk csapvizet, az ember mégis használja, például a főzéskor" – mondta Serafin Józsefné, akinek az unokája éppen a Gazdagrét-Csíkihegyek Általános Iskolába jár.

"Körülbelül egy hete jelezték a szülőknek, hogy baj van, azóta nem engedik, hogy a gyerekek a csapból igyanak. Az unokám is a palackos vizet issza. Jó, hogy ez kiderült, de vajon mióta isszák a gyerekek az ólmos vizet?" – tette fel a kérdést a szomszéd hölgy.

A Bors által megkérdezett szakember szerint nem könnyű megtalálni a probléma forrását.

"Ahhoz, hogy bemérjük, hogy honnan jön az ólom, ki kell deríteni, hogy milyen csöveken fut a víz az épületben. A régi iskolákban még előfordulhat, hogy ólomcsövet használtak. Az is lehet, hogy a csövek nagy részét már kicserélték, de egy kis részen a régi típusú van, ami szennyezheti a vizet. Emellett a meleg víz előállításánál is kerülhet oda nem illő anyag a folyadékba" – magyarázta Ruska Zoltán vízvezeték-szerelő, aki szerint rosszabb esetben akár milliós tétel is lehet a rendbehozás.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Nagy Márton: továbbra is alacsony szinten maradt az infláció

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik