Létrehozva: 2019.01.27.

Gulyás Gergely: A magyar államot felelősség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait

A magyar államot felelõsség terheli, amiért nem védte meg állampolgárait a holokauszt idején, kollektív bûnösség nincs, de állami felelõsség van - mondta Gulyás Gergely a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen.

A Holokauszt Emlékközpont által szervezett rendezvényen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte: a kormány mindig világosan fogalmazott, amikor a magyar állam felelősségéről volt szó.

Tény, hogy a harmincas években az antiszemitizmus erősödése Magyarországot és a magyar társadalmat is elérte, ez a zsidóság tűrhetetlen jogkorlátozásában öltött testet, és tény, hogy

a zsidók elhurcolása a német megszállás után történt, de mindez a magyar közigazgatás tevékenysége nélkül nem történhetett volna meg

- magyarázta.

Gulyás Gergely kijelentette: a kormány büszke arra, hogy jelenleg Magyarországon virágzó kulturális és hitéletben, biztonságban élhetnek egymás mellett zsidók és nem zsidók.

Magyarország tanult a múltból, és tudja - tette hozzá -, hogy a zsidósággal együtt kell eltervezni és megvalósítani a közös jövőt.

Kifejtette: a holokauszt olyan korban történt, amikor az egyes ember léte megkérdőjeleződött, az emberiség és minden emberi érték megőrzése komoly döntést igényelt.

Olyan korban, amikor az egész zsidóságot halálra szánták, és milliókat gyilkoltak meg. Még ha szabadulás követte is a szenvedést, a túlélőket életük végéig elkísérték az átéltek.

A miniszter szerint az áldozatok sokaságát jelző számok mögött meg kell látni az emberi sorsokat, őrizni kell az áldozatok emlékét, azokét, akiket a fajelmélet által vezérelt gyilkos hatalom elpusztított.

Gulyás Gergely azt mondta:

a veszteség nemcsak a zsidóságé, hanem egész Európáé, nemcsak a magyar zsidóságé, hanem az egész magyar nemzeté.

A holokauszt a zsidó-keresztény alapokon álló nyugati civilizáció tagadásának következménye, ugyanis a zsidó és a keresztény erkölcsi tanítás az ember életet szentnek tekinti, ez él tovább a szabadságjogok eredeti deklarációiban is - mondta.

Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete hangsúlyozta: a holokauszt felfoghatatlan, leírhatatlan tragédia, amelyre kötelességünk emlékezni. A túlélők súlyos terhet cipelnek, szinte elviselhetetlen emléket, és nincs vigasz a fájó emlékeikre.

Véleménye szerint a túlélők történetei mutatják be a második világháború alatti és az ahhoz vezető szörnyűségeket, amikor az élet egyet jelentett a félelemmel, az alapjogok megtagadásával. "Erkölcsi kötelességünk emlékeztetni embertársainkat a velünk történt tragédiára", hogy senki ne lehessen megsemmisítés célpontja - hangoztatta.

A diplomata kiemelte: kötelességük elmondani a történetüket, a zsidóság és az antiszemitizmus történetét. Küldetésük, hogy ne kössenek kompromisszumot az igazsággal és azt kimondják, mert ezzel tartoznak a történelemnek és az áldozatoknak is.

origo.hu

Lövöldözés a K-hídnál: kitört a pánik Óbudán

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

mandiner.hu

Orbán ebben az interjúban rántotta le a leplet a magyar–kínai-csúcstalálkozóról

life.hu

Szállodaszoba: a legnagyobb hiba, amit elkövethetsz, ha hotelben laksz

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!

INSIDER

Ettől fájhat a fejed: durva kettős front zavarja meg a kora nyárias időt, ekkor éri el az országot