Létrehozva: 2018.11.12.

Megijedtek a rengeteg kalauztól

Hatalmas razzia volt a magyar vasútvonalon, megdöbbentõ az eredmény!

Ez bizony bejött, rengeteg bliccelő megijedt! Közel kétszeresére nőtt a jegyárbevétel a Dunakeszi és Dunakeszi-Gyártelep vasútállomáson a MÁV-Start novemberi, fokozott jegyellenőrzési akciójának köszönhetően.

A vasúttársaság közölte, hogy Dunakeszi állomáson november 7-én 4200 utas váltott jegyet, a bevétel 130 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, Dunakeszi-Gyártelepen november 6-án pedig 10 140-en váltottak menetjegyet, a bevétel 106 százalékkal haladta meg a tavaly azonos időszakot. Hangsúlyozták, a két állomáson továbbra is folytatják a jegyellenőrzést, a közterület-felügyelők bevonásával.

Hozzátették: más települések polgármestereivel is együttműködne hasonló akciók lebonyolításában.

A fokozott jegyellenőrzések célja a vasúttársaság szerint nem a büntetés, hanem az, hogy kvesebb legyen a bliccelő.  A MÁV az utasoknak a sorban állás elkerülésére az internetes jegyértékesítést ajánlják.

Szeptemberben, a Budapest-Vác vonalon végzett ellenőrzési akciósorozat 16 napján 442 utasnak nem volt jegye és a helyszínen sem akart jegyet venni. Menetjegyet 1693 utasnak adtak ki az ellenőrzések során.
    Októberben Pilis, Albertirsa és Vác állomásokon tartottak fokozott jegyellenőrzést két héten át, ebben az időszakban 919 felszállás előtt jeggyel nem rendelkező utasnak adtak ki menetjegyet, közel 600 utast mondott le önként az utazási szándékáról - tették hozzá.

origo.hu

Már a babát tervezi a Házasság első látásra sztárja új szerelmével

origo.hu

Poloska Peti offon van - videó

borsonline.hu

„Ne bántsatok. Csak próbálom élni az életem” – durván beleszálltak MC Hawerbe a kommentelők

hirtv.hu

Ottó: Épelméjű ember számára elképzelhetetlen, hogy fölvegye a feleségét úgy, hogy ő nem tud róla + videó

life.hu

Megdöbbentő bejelentést tett Harry herceg a beteg Károly királlyal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Eldőlt, Jürgen Klopp elköszönhet-e bajnokként a Liverpooltól

origo.hu

Kiderült, valójában hogyan ismerkedett meg gazdag barátjával Berki Mazsi

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Saját árfigyelőt kap az otthonfelújítási program - olcsóbb lesz a lakásfelújítás!

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Megbolondul az időjárás: megint ugrálni fog a hőmérő higanyszála

INSIDER

Kihúzták az ötöslottót, ezek voltak a vagyont érő nyerőszámok

INSIDER

„Még mindig hallom a sikolyokat ”- Kóbor lelkekkel beszélgetett a magyar szellemvadász csapat - Videó!

INSIDER

Rózsaszínre festette az eget a sarki fény! Ha lemaradtál róla, van egy jó hírünk: ekkor lesz újra látható - Galéria!