Létrehozva: 2018.09.04.

Újabb botrány a reptéren: borzalmas látvány fogadta Andreáékat

Kisebb rémálommal végzõdött egy magyar család dél-spanyolországi nyaralása...

Andreáék Málaga mellett pihentek, de a szörnyű valóság hamar elfeledtette velük az élményeket. A Ryanair repülőgépe szeptember elsején, késő este landolt Budapesten. A leszállást követően hiába lesték, a csomagjuk sehogy sem akart felbukkanni a szalagon.

Addig vártam, amíg le nem zárták a fotocellás ajtókat. Elmentem reklamálni az elveszett poggyászok pultjához, ide-oda irányítottak, majd azt mondták: menjek csak haza a kislányommal, és hívjam a megadott számokat – fakadt ki tehetetlenségében Andrea a közösségi oldalán. Másnap reggel a telefonálgatásokkal sem járt sikerrel, így visszament a reptérre, ahol végül előkerült a táska, de igen tragikus állapotban.

A csomagunk kritikán aluli állapotban volt. Felnyitották és szalaggal leragasztották. A benne lévő ruhákat átforgatták, és ko­szosan, olajosan visszadobálták a bőröndbe.

A tartalma is hiányos volt: pótolhatatlan fotók tűntek el, amiken a kislányomat és delfineket örökítettem meg, de emellett más személyes holmik is eltűntek belőle – írta felháborodottan, majd hozzátette: szeretett volna panaszt tenni és jegyzőkönyvet felvenni, de állítása szerint a Ryanair nem volt ebben a segítségére, mivel szerintük a csomag a szalagon volt, vagyis ők tehetetlenek az ügyben - írja a Bors.

origo.hu

Megvan a veszprémi kézibotrány első áldozata

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Szörnyen néz ki Gérard Depardieu, tolószékbe kényszerült

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Új szabadidős helyszín nyílik Budapest szívében

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről