Létrehozva: 2018.08.08.

Kiderült, mikor érdemes tanszert venni

Hiába van még hátra csaknem négy hét a becsengetésig, az üzletláncok jelentõs része már most brutális kínálatú papír-írószer bolttá alakult, a postaládákat pedig ellepték az iskolakezdõ szórólapok, reklámújságok. Minden azt sulykolja: most kell beszerezni az iskolai eszközöket. Vagy mégsem?

Bár a kinti hőséghez képest bent a hipermarketekben kellemes a klíma, egyelőre közel sincs akkora roham, mint amit a kereskedők reméltek. Két nagyáruházban is megfordultunk, egyelőre csak lézengtek a szülők és a gyerekek a tanszeres polcsorok között. Igaz, ahogy közeleg a szeptember, úgy kapnak egyre többen észbe, s várhatóan a tanszerek miatti roham idén sem marad el.

Az üzletek alaposan felkészültek: csak füzetből akkora a kínálat, hogy az ember feje majd belefájdul: vonalas, kockás, A4-es, A5-ös, kapcsos, illetve spirál, szimpla borítójú vagy rajzfilmfigurás, szuperhősös, netán Star Wars-os. S akkor még nem beszéltünk a tolltartókról, írószerekről, tankönyvbekötőkről, címkékről, táskáról és tornazsákról… A rutinosabbak már beszerezték az iskola tanszerlistáját, s annak alapján pipálnak, illetve töltik meg a bevásárlókocsit.

 

Több körös kihívás a tanszervásárlás

„Õrület ez az iskolakezdés! Hiába van listánk, már harmadszor vagyunk itt! Most derült ki, hogy bár van otthon a gyereknek tustintája és olajpasztája, mindkettő beszáradt!” – mérgelődik az egyik anyuka, akit legfeljebb az vigasztal, hogy még minden kapható a boltban, s egyelőre nem kell hosszan sorban állnia.  

– „Jobb szeretek előre bevásárolni, időben letudni az egészet, ráadásul az eddigi tapasztalataim alapján később sem lesznek sokkal jobb áron ezek a portékák” – fogalmaz, majd hozzáteszi: „A divatos holmikon szép pénzt lehet spórolni. A 430 forintos füzet ugyanúgy betelik egy hónap alatt, mint a 150 forintos, aminek ugyan nincs az elején a legújabb mesehős, de a tanuláshoz anélkül is tökéletesen megfelel.”

 

Érdemes kivárásra játszani

Kétszer is meggondolja a kétgyermekes családanya, Nagy Judit, hogy mit és mennyiért vásárol, hiszen duplán spórolhat!

„Az évek során megfigyeltem, ha az utolsó pillanatra hagyjuk a vásárlást, sokkal olcsóbban juthatunk a tanszerekhez, mint a kezdeti roham idején.

Akkor mindenki azon izgul, hogy mindent időben beszerezzen, nehogy elfogyjon valami. Én ilyenkor csak mosolygok. Tapasztalataim alapján az iskolakezdés előtt egy héttel még minden kapható, amire csak szüksége van a gyermekeimnek, ráadásul kedvezőbb áron, mert az üzletek mielőbb szeretnének megszabadulni a következő szezonális termékek elől értékes helyet foglaló tanszerektől”

– érvel a %Ripost%-nak.

Szeptember elején fél áron is megtölthető az iskolatáska

A nagyobb áruházláncok tavalyi akciós katalógusait tanulmányozva érdekes rendszerre lettünk figyelmesek. Több cég nem egy, hanem kétféle tanszeres katalógust is piacra dob augusztusban, majd a hónap végén, de legkésőbb a tanév harmadik hetében jelentős akciózásba kezd.

2017-ben elsőként az Interspar lépett: náluk már augusztus utolsó napjától 15%-kal olcsóbban lehetett beszerezni minden iskolakezdéshez használatos eszközt.

Az Auchan két lépésben igyekezett megszabadulni a megmaradt iskolai holmiktól a múlt évben. Az áruházlánc 2017. szeptember 8. és 10. között 30%-os árengedményt adott minden hátizsák, tornazsák, sporttáska és oldaltáska árából, vagyis egy divatos, pár nappal korábban még 8990 forintért kínált Kappa hátizsákon 3000 ezer forintot lehetett spórolni. A következő kedvezményre egy héttel később került sor: 2017. szeptember 14-étől számos nagy papír-írószer márka árának engedték el közel a harmadát.

A még türelmesebbek a Tescóban dörzsölhették a markukat tavaly: a brit lánc a 2017. szeptember 21-27-ei magyarországi katalógusában legalább 50%-os árengedményt hirdetett meg több száz papír-írószer termékére!

Vagyis érdemes lehet a tanévkezdésre egy-két füzetet beszerezni a gyereknek, s pár hétig kihúzni az előző tanévről megmaradt, lecserélésre érdemes iskolaszerekkel, hogy aztán szép pénzt spórolva feltöltsük a gyerekszobában álló íróasztal tanszeres polcait, illetve fiókjait.

Először az iskolatáskát veszi meg a többség

Kollégáink a két nagy üzletlánc, az Auchan és a Tesco tanszerkínálatát vizsgálva arra jutott, hogy a Tesco nyitó árai valamivel magasabbak, mint az Auchané, ugyanakkor szinte mindenből nagyobb kínálattal rendelkezik.

S hogy miért nyáron indítják a tanszervásárt?

„Vásárlóink elvárásai alapján tesszük elérhetővé tenni az iskolai szezonhoz kapcsolódó választékunkat augusztusban”

– nyilatkozott az Auchan illetékese, s hasonló választ adott a konkurens is. A Tesco tapasztalatai alapján július végétől nő az iskolakezdéshez köthető termékek iránti érdeklődés.

„A szülők elsőként általában az iskolatáskát szerzik be a gyermeküknek, majd jöhet a többi tanszer”

– tudtuk meg a Tesco munkatársától.

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

hirtv.hu

Láncreakció: Megérkezett Nigerbe az orosz katonai kontingens + videó

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben

INSIDER

Békemenet lesz június 1-jén

INSIDER

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

INSIDER

Lehallgat a Google, a szakértő elárulta, hogy védheted ki!