Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.08.19.

Fordulat a lúgos orvos ügyében, megszólalt az áldozat

A nõ biztos benne, hogy az orvos nem azért csonkította meg, mert szerelmes volt belé.

A magyar közvéleményt 2013 óta lázban tartotta egy borzalmas bűncselekmény. A budapesti nő, Renner Erika nemi szervét maró lúggal öntötte le korábbi párja, a kórházigazgató B. Krisztián.

A férfi szakításukat követően bosszúból cselekedett, a nő gyógyíthatatlan sérüléseket szenvedett. Hosszas eljárás, megismételt bírósági tárgyalássorozatok után B. Krisztiánt idén júliusban jogerősen 11 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Kúria.

A történtek indítékával kapcsolatban a Bors megkereste az ál­dozatot is, de Renner Erika nem érzi úgy, hogy egykori társa még mindig szerelmes lett volna belé, és emiatt próbált volna az éle­tére törni.

"A szerelemféltés nem létezik! A szerelem az nem öl meg senkit. Ezek nagyon hibás gondolatok az em­berek fejében. Azt, hogy ki miért válik ilyenné, az áldozatok legtöbbször nem tudják, a miérteket szakemberek évek óta kutatják. A téma egyébként nagyon fontos, mert szinte hetente történnek ilyen esetek" – vélekedett Erika.

Az irigység és a féltékenység a kiváltó ok

Horváth Árpád pszichológus szerint a szerelemféltés kiváltó oka valójában a birtoklási vágyban keresendő.

"A szerelemféltés alatt egyfajta gyanakvást értünk egy bizonyos embertársunk iránt. Az érzelmi kötődés nem feltétlen kölcsönös. Fontos leszögezni, hogy a szerelemféltés csak egy alap, a kiváltó okot egy bűncselekménynél sokkal inkább az irigység és a féltékenység irányából kell megközelíteni. A kedvesük, az élettársuk vagy a korábbi párjuk életére törő gyilkosok abból indulnak ki: ha az enyém nem lehet, akkor másé se legyen. A gyanakvó gondolatok egyre csak gyűlnek, majd vulkánszerűen törnek a felszínre, ez vezet sok esetben tragédiához. Gyakori viszont, hogy semmi alapja nincs az egésznek, csupán az elkövető agyában születnek meg a képzetek" – indokolt a szakember.

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István