Létrehozva: 2018.08.30.

Dráma a trolibuszon: borzasztó dolgot tettek a fuldokló nyugdíjassal

Ököllel üthetett arcon egy férfi egy idõs nõt az egyik trolibuszon, az ügyben feljelentés is születhet...

Az esetről a 67 éves asszony, Szabó Edit lánya közölt nyilvános posztot a Facebookon, ahol azt írta: anyja a szokásos utat tette meg hazafelé a 76-os trolin.

Miután a testvérem meghalt, édesanyámnál pszichés fulladás jelentkezett – kezdte a Blikk-nek Kovács Edit. Hogy segítsenek rajta, gégeműtéten esett át, de a fulladás stresszhelyzetben, meleg időben így is fokozottan jelentkezik.

"Hétfőn elég fülledt idő volt, ezért hazafelé délután fél 2 táján kinézett magának egy helyet a trolin a nyitott ablaknál, hogy jobban kapjon levegőt. Mögötte egy 50-60 év körüli férfi ült, aki megkérte, hogy csukja be az ablakot, mert fáj a füle. Édesanyám elmondta neki, hogy nehezen lélegzik, ezért nyitva szeretné hagyni. Ezután a férfi előrenyúlt, majd becsukta, anyukám pedig kinyitotta. Mindez többször megismétlődött. Egy anyuka kérte meg a férfit, hogy higgadjon le. Anyukámnak azt mondta, hagyja nyitva nyugodtan az ablakot, mert nincs levegő, és tartsa ott a kezét, hogy a férfi ne tudja becsukni" – idézte az édesanyját Edit.

A férfi ezután szitkozódott, majd ököllel arcon vágta az anyukámat, aki még csak vissza sem szólt. Az arca kicsit bedagadt és belilult,

a bal szeme és az orra között érte az ütés. A férfi leszállt, édesanyám pedig sírt a telefonban. Annyira fulladt, hogy alig bírta elmesélni, mi történt" – mondta el a nő a Blikknek.

origo.hu

Drámai csapást mértek Ukrajnára, itt a vég?

ripost.hu

Ezt kell most tenned a paradicsommal, ha bőséges termést szeretnél

borsonline.hu

Gyönyörű, szőke lányt szeret: fotókon Szoboszlai Dominik barátnője

hirtv.hu

Bayer show – Szentkirályi Alexandra: az embereknek elegük van abból a káoszból, amit Karácsony teremtett + videó

ripost.hu

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

magyarnemzet.hu

Dermesztő üzenet Koncz Zsuzsáéknak: „Magyar fiatalokat akartok a háborúba küldeni? Gondolkozzatok!”

ripost.hu

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

mindmegette.hu

Vége a vitának: tiltólistás édességek térnek vissza a Lidlbe

ripost.hu

Wolf Kati bevallotta: „Öregedni nagyon nem könnyű nőként”

ripost.hu

Ilyen tündéri Szabó Erika kisbabája, nem akárki vette kézbe

ripost.hu

Itt telt be a pohár, Harryék végleg kiborították Katalin hercegnét

ripost.hu

Hoppá: Világsztár jelent meg egy magyar cipőboltban, ezt a lábbelit vitte haza

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

Kíváncsi vagy, ki az új magyar űrhajós? Íme, így néz ki Kapu Tibor

INSIDER

Ez a szörnyeteg 400 utódot hoz világra, szereti a sört és tönkreteszi a kertedet - így léphetsz fel ellene

INSIDER

Szijjártó Péter hatalmas bejelentést tett: megvan a következő magyar űrhajós

INSIDER

Családja szerető ölelésében gyógyul a másfél évig kómában fekvő ralis, Szilágyi Ricsi