Létrehozva: 2018.07.30.

Sötét titok miatt menekülhetett a halálba az idős házaspár

Tanúvédelmi program részese lehetett az az idõs német házaspár, akiknek holttestére egy hónapja bukkantak a Bács-Kiskun megyei Homokmégyen...

A rejtélyes kettős halál­eset szóbeszéd és találgatások tárgya a településen. A zárkózottan élő pár – Hermann és Petra – tizennyolc évvel ezelőtt költözött a faluba, de sosem beszéltek magukról. A helyiek szerint valahonnan menekülhettek, valódi személy­azonosságukat titokban tarthatták.

Nem mutatkoztak, csak amikor a régi Porschéjukkal vásárolni mentek Kalocsára – mondta egy falubéli a Borsnak.

A bomló tetemeket június végén azután találták meg, hogy az erős dögszag nyomán egy kertész kihívta a rendőrséget. A Kalohirek.hu információi szerint a 60 év körüli nő holttestét a házban, fején egy zacskóval találták, valamivel idősebb férje az udvaron álló kisbuszban feküdt, ő megmérgezhette magát.

A ház egyik fiókjában 43 millió forintnyi készpénz is lapult, amit nem sokkal korábban vehettek fel a bankból. A tetemes összeget a polgármesteri hivatal hagyatéki leltár ügyintézője vette át. Talán azért vették ki a pénzt, hogy haláluk után ne maradjon a pénzintézetnél.

A házaspárhoz egy hajósi férfi rendszeresen járt, aki eleinte a parabolát szerelte, de mivel jól beszél németül, sok mindenben segített nekik. – Június 7-én voltam náluk utoljára, egy hétre rá már a rendőrök hallgattak ki. Életvidámak voltak, nem volt rajtuk semmi szokatlan – tűnődött István.

A rendőrök az idegenkezűséget kizárták, de folyik a nyomozás.

origo.hu

Elképesztő felvételek a hatalmas tömegről - videó

ripost.hu

Fájdalmas bejelentést tett Jennifer Lopez

borsonline.hu

9 hónapos fiával a karjában hajtotta örök álomra a fejét Daniella

hirtv.hu

Békemenet 2024 - élőben a HírTV műsorán + videó

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

magyarnemzet.hu

Focizik, nő, népszerűbb, mint Szoboszlai, és mattolta a magyar válogatottat

ripost.hu

Magasra tettük a lécet: ha ezt a kvízt meg tudod oldani hibátlanul, magasabb az IQ-d, mint 140

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

Így vedd fel a harcot a meztelen csigák ellen

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

ripost.hu

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

ripost.hu

Kiderült: szakított Dudás Miki és szerelme

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Dió nagyságú jég verte el az országot: pusztított, amit ért a vihar

INSIDER

Rejtélyes boszorkánytotemet ásott ki egy Vas vármegyei férfi, ijesztő dolgok történtek vele utána - videó!

INSIDER

Elsöprő tömeg üzente Brüsszelnek: a magyarok a béke pártján állnak

INSIDER

A Partizán több százezresre becsüli a Békemeneten résztvevők számát - videó