Létrehozva: 2018.07.20.

Miért pont 100 milliót ér Gyárfásnak, hogy levegyék róla a nyomkövetőt?

Százmillió forint - ennyi biztosíték ellenében kerülhet le a nyomkövetõ Gyárfás Tamás lábáról, de a Ripost információi szerint ennek akár a többszörösét is megadná azért, hogy ott lehessen az augusztus 1-jén kezdõdõ glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.

A Fővárosi Főügyészség fellebbezett, így meg kell várni a a Fővárosi Törvényszék jogerős döntését. A bírói gyakorlat szerint van arra esélye, hogy ez még az úszó Eb előtt megszülessen.

Ez azért olyan fontos Gyárfásnak, mert, ha nem tud elmenni az úszó Európa-bajnokságra, véglegesen megfoszthatják a nemzetközi és az európai úszószövetségben betöltött pozícióitól. A tét számára óriási: Gyárfás gazdasági vezető az európai szövetségben, egyben tagja a végrehajtó bizottságnak, sőt a nemzetközi szövetségben is végrehajtó bizottsági tag. A %Ripost% úgy értesült, hogy már jelezték is neki: ha Glasgow-ban sem jelenik meg, búcsút mondhat tisztségeinek.

Bár a szövetségekben tiszteletben tartják az ártatlanság vélelmét, nem tarthatnak fent pozíciókat egy olyan tagnak, aki nem tud megjelenni, részt venni a munkában.

Gyárfás már kétszer is kérvényezte, hogy elhagyhassa az országot, mert részt akart venni a FINA ülésén, ám ezt a Fővárosi Főügyészség
elutasította, és valószínűleg most sem engedélyezné. Gyárfásnak kapóra jött a július elsején életbe lépett új büntetőeljárási törvény, ez tette lehetővé, hogy bűnügyi felügyelet esetén – így nevezi a jogszabály a korábbi házi őrizetet és a lakhelyelhagyási tilalmat is – is kérni lehessen az intézkedés enyhítését óvadék ellenében. Korábban erre egyáltalán nem volt lehetőség, óvadékot csak azok fizethettek, akik a börtönből házi őrizetbe akartak kerülni.

Ha kíváncsi vagy arra, mit mond Gyárfás ügyvédje és miből fogja kifizetni a hatalmas összeget, illetve hogy mikor kaphatja vissza a szabadságát, elolvashatod a %Ripost% napilap pénteki számában. Keresd az újságárusoknál!
 

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Meghúzta a vonalat Vilmos herceg, ezt tiltotta meg Katalinnak

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

vg.hu

Bombameglepetés: legendás vendégek tűntek fel Orbán Viktor és a kínai elnök találkozóján – fotó

origo.hu

Ismert magyar honvédezredes halt meg az M1-esen tragikus balesetben

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Jelenleg nincs rá gyógymód” – Egyetlen esélye van az életre a 4 éves Marcinak

INSIDER

Orbán Viktor: 2024. június 9-e sorsdöntő nap lesz Európa történelmében

INSIDER

Rejtély Jászberényben, ezt találta egy iskoláslány a fűben

INSIDER

Ezeket a zöldségeket és gyümölcsöket nem árt átválogatni a boltban: ez az oka!