Létrehozva: 2018.07.06.

Itt rontják el, akik baracklekvárt akarnak befőzni

Bár még a piacokon tele vannak a sárgabarackos ládák, a kajszi ára magasabb, mint tavaly ilyenkor. Hamarosan ezer forint fölé megy az ára. A friss hazai termésbõl legjobb a lekvár, az pedig most érik, sietni kell.

Szerző Ripost

A %Ripost% munkatársai körülnéztek a piacokon. Tapasztalataink szerint vidéken 450-550 forint körüli áron már hozzá lehet jutni szép sárgabarackhoz. A fővárosban sokkal nagyobbak az árkülönbségek, a Bosnyákon 580 forintért is találtunk szép barackot, a Fővám téri Nagycsarnokban 980 forint volt kilója, ami befőzéshez nagyon drága. A hipermarketekben 600-700 forintot kérnek a kajszi kilójáért, de azt kevésbé szépnek láttuk.

 

 A vásárlók még mindig kivárnak, sokallják az árat

– mondta az egyik kofa a Nagycsarnokban.

- Pedig nem nagyon lesz már olcsóbb, itt a főszezon. Én sem adhatom kevesebbért, mert a nagybani piac I. osztályú áruja is 460-650 forint között van. Ideszállítom, dolgozom vele, valami nekem is kell maradjon.  

Ha valaki el akar tenni, akár befőttnek, akár lekvárnak, most vegyen kajszit, mert később még drágább lesz, vagy csak külföldi, ami nem olyan jó

- vélekedett a Bosnyák téri piacon az eladó, mire az egyik vásárló mindjárt kért öt kiló

- Hallottam róla, hogy idén elfagyott a barack még virágában, nem is nagyon akartam idén befőzni, de a gyerekek imádják a baracklekváros palacsintámat, legalább annyit teszek el, hogy abba elég legyen – mondta lapunknak az anyuka.

Magyarországon évente 36-40 ezer tonna sárgabarack kerül a piacokra. Hunyadi István, a FruitVeb terméktanács igazgatója szerint azonban idén legfeljebb 20 ezer tonna terem.

- Pontos adatokkal még nem rendelkezünk, de az biztos, hogy a kieső mennyiséget nem lehet importtal pótolni – vélekedett. - A spanyol sárgabarack már lement, olasz is elvétve található. Nem lesz már idén olcsóbb az ára.

Az aprószemű sárgabarack olcsóbb, de érdekes módon édesebb, így – bár több vele a munka - inkább ezt érdemes lekvárnak venni.

 

A baracklekvár titka

Ahány ház, annyi szokás – baracklekvár tekintetében is.

  • * A legfontosabb eltevéskor a higiénia: az üvegeket alaposan ki kell mosni és kiforrázni, a tetőket érdemes kifőzni. Mindent mossunk el alaposan forró vízzel, ami a lekvár alapanyagaival érintkezik.

  • * Ha a barackot nem csak kimagozzuk, de meg is hámozzuk, selymesebb lesz a lekvár. Pár percre forró vízbe dobva könnyen lejön a héja. Az érett gyümölcsöt nem érdemes darálni, de amikor megtisztítottuk, azonnal föl kell tenni főzni, nehogy megbarnuljon.

  • * A legtöbb recept egy kiló gyümölcshöz 40 deka cukrot ajánl, de ha azt szeretnénk, hogy gyümölcsösebb, pikánsabb legyen, elég 20-30 deka is.

  • * A lekvárt főzés közben folyamatosan keverni kell, legjobb a lyukas közepű fakanál. Ha felforrt, bugyog (vigyázat, nehogy megégessen!), egészen kis lángon főzzük, amíg el nem fővi a habját (kb. fél óra).

  • * Amikor az üvegeket megtöltjük, érdemes kicsit összerázni, hogy a levegő kiszoruljon belőle, és még egy kicsit utánatölteni. Fontos, hogy az üveg szája ne maradjon lekváros. A dunsztolás türelemjáték, hagyjuk az üvegeket egészen kihűlni a dunsztban!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    origo.hu

    Dr. Sulyok Tamás és Orbán Viktor katonai tiszteletadás mellett fogadták a kínai államfőt

    origo.hu

    Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

    borsonline.hu

    „Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

    magyarnemzet.hu

    Orbán Viktortól és Hszi Csin-pingtől zeng a nemzetközi sajtó

    mindmegette.hu

    Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

    hirtv.hu

    Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

    origo.hu

    Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

    mindmegette.hu

    Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    ripost.hu

    Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

    ripost.hu

    Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

    ripost.hu

    Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    INSIDER

    Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

    INSIDER

    Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

    INSIDER

    Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

    INSIDER

    „Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

    INSIDER

    Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

    INSIDER

    Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

    INSIDER

    Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

    INSIDER

    Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben