Létrehozva: 2018.07.03.

Döbbenetes, ami kiszivárgott egy Somogy megyei intézetből: így verik egymást a lányok

Embertelen bánásmód, gúnyolódás, testi fenyítés - így telnek a hétköznapok egy Somogy megyei intézetben.

Egy fiatal lány beszélt a borzalmakról a Blikknek.

"Rendszeresen hajba kapnak a lányok fiúügyek miatt, gyakran össze is verekednek" – kezdett bele a rémtörténetbe a lány. "Ám a nevelők nemhogy csitítanák őket, sokszor még szítják is a konfliktust" – fejtegette.

Az egyik, általa készített videón épp egy ilyen eset látható: az egyik kamasz lány durván nekiesik a másiknak, akinek még védekezni sincs ereje. Sírva tűri az ütéseket és a nyilvános megaláztatást. Láthatóan sokkos állapotban van a rémülettől.

A lány üzeneteket is mutatott a lapnak, amelyek arról tanúskodnak, hogy az erőszak a mindennapok része: a visszabeszélésért tockos jár, ha nem tanul valaki, felmosófával kaphat. Megalázó büntetés jár a késésért, és azért is, ha nem takarítanak ki megfelelően.

"Borzasztó az egész. Minden rossz benne: a bútorok le vannak lakva, a kaja sem jó. Gyűlöltem ott lenni. A nevelők között van pár kivétel, akik normálisak, de kevés. Nem segítenek semmiben" – fogalmazott egyikük.

"Lek…rvázzák a lányokat, ha nem érnek be időben. Egy szelet kenyeret kapunk reggelire" – írta másikuk.

"Sokan bántalmazó családból jövünk, engem is azért vettek el a szüleimtől, mert életveszélyben voltam mellettük. Szörnyű volt újra félni valakitől. Most egy másik intézményben lakom, ahol sokkal jobb a helyzet, mint eddig volt."

Az érintett intézményben azt mondták, eddig még nem érkezett panasz a nevelőik stílusára és a gyerekekkel való bánásmódjukra.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Szakértő: Az orosz haderő mellett az európai eltörpül, de a NATO-hoz képest is fölényben van + videó + galéria

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

vg.hu

Már nem Kína Németország első számú kereskedelmi partnere

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

INSIDER

Mindenüket elvesztették a szegedi robbanásban: megható módon próbálnak segíteni a dajkán és kisfián

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter ennél baloldalibb már nem is lehetne - Videó

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Karácsonyék kitiltanák az autók kétharmadát Budapestről