Létrehozva: 2018.06.05.

Hálapénz az iskolában? Wellnesst, biciklit kérnek a tanárok

Megdöbbentõ igényekrõl számolnak be az anyukák a közösségi portálon: a tanárnõ kerek perec megmondja, mi legyen az év végi ajándéka, és elvárja, hogy a szülõk összeadják rá a pénzt. Sokak szerint a tehetõsebb családok kapatták el a pedagógusokat. Hivatalosan senki sem szab határt az "iskolai hálapénznek".

Az évzáró közeledtével örökös vita a szülők között, hogy mennyi pénzt illik vagy kell költeni a gyermekek tanárára. Mire a szülő kifizette a nyári táborokat, megvette az évzáróra az ünneplőt és felruházta a gyereket a nyárra – hiszen a tavalyit rég kinőtte –, akkor még mélyen a zsebébe kell nyúlni azért is, hogy a tanárok megfelelő ajándékot kapjanak. Aki vonakodik, azt a többiek kinézik maguk közül.

A tanárok pedig – észlelve az ajándékozó kedvet – egyre drágább ajándékokat kérnek, és néhol már az évzáróról szóló tájékoztatóba is beleírják az igényeiket! A %Ripost% beszélt olyan anyukával, ahol a tanár százezer forintos wellnesshétvégét, másutt 90 ezer forintos sportbiciklit kért, egy másik szülő pedig elmondta, hogy a tanárnő szájfeltöltést szeretett volna kapni. Nyilvánosan kevesen vállalják a véleményüket, hiszen félnek attól, hogy a gyereküket éri miatta retorzió. A két gyermeket nevelő Kerényi Orsolya azonban úgy véli, beszélni kell erről a jelenségről, különben egyre inkább elharapózik.

Mi a XVII. kerületben élünk. A harmadikos kisfiam tanító nénije most megy nyugdíjba, és a munkaközösség kitalálta, hogy adjunk neki wellnesshétvégét – kezdte Kerényi Orsolya. – Mivel e-mailen keresztül ment a megbeszélés, beleszólásunk se nagyon volt a dologba, mert a leggazdagabb apuka rögtön válaszolt, hogy:

„nekem jó”,

így senki nem ellenkezett. Huszonnégyen vannak az osztályban, a wellnesst az osztálypénzből fizetik ki, de ez azt jelenti, hogy, ha később osztálykirándulásra akarnak menni, vagy akár csak fagyizni az osztállyal, az pluszkiadás lesz...

Kíváncsi vagy, mit mondanak az intézmények igazgatói a tanárok hálapénzére? Akkor keresd a keddi %Ripost% napilapot az újságárusoknál!

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Milliárdos üzletember: Nem kell szeretni Magyar Pétert, de támogatni kell

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Brutális mészárlás: szex után végzett áldozatával a miskolci gyilkos

INSIDER

Menczer Tamás: Gyurcsány Ferenc háborúpárti politikus

INSIDER

Kölcsön adta az autóját a 4 gyermekes anya, 150 ezer forintja bánta

INSIDER

"Csak az maradt nekem, ami a tűz idején rajtam volt" – mindene odalett az egykori állami gondozott Istvánnak