Létrehozva: 2018.06.22.

Akasztói horrorbaleset: meghalt egy hároméves, miután kizuhant a kocsiból

Állítólag a biztonsági gyereküléseket a rendõrök a csomagtartóban találták meg.

Mint azt megírtuk, szerdán késő este árokba sodródott egy BMW az akasztói Csengődi utcában. A baon.hu legfrissebb információi szerint az autóban ülő négyfős családból a legsúlyosabban megsérült 3 év körüli gyerek a kórházba szállítás után életét vesztette.

A baleset során a gyerek kirepült az autóból, arccal a föld felé feküdt, az utca lakói próbáltak rajta elsőként segíteni. A mentők hosszú ideig dolgoztak azon, hogy stabilizálják az állapotát, mire el tudtak vele indulni a kecskeméti kórházba, ahonnan még az éjszaka folyamán tovább vitték a szegedi gyermekklinikára, de már nem tudtak rajta segíteni.

A baleset másik életveszélyes sérültje, a kocsit vezető férfi állapotáról nincs információ. Az autóban utazó nő és egy 5 év körüli kisgyerek a helyszíni információk szerint könnyebben sérültek meg a balesetben.

A rendőrség tájékoztatása szerint sem a sofőr, sem utasai nem használtak biztonsági övet. A biztonsági gyereküléseket a rendőrök a csomagtartóban találták meg.

origo.hu

Gyerekek között füvező emberek, borzalmas káosz és más botrányok: rengetegen panaszkodnak az Azahriah-koncert miatt

ripost.hu

Most jött a hír: tömegkarambol történt, ezekben a percekben is mentenek

borsonline.hu

Szívszorító, lánya mellett esett össze holtan az anyuka Pest vármegyében

hirtv.hu

Globál: A vas árát sem kérték el Magyarország cukorgyáraiért + videó

ripost.hu

Mi történik a Fradinál? Nem kért a sztárjátékos a csapatból

vg.hu

Nem félnek a németek a háborútól és nem bíznak a hadseregben

ripost.hu

Megmondta a véleményét Szoboszlairól a Liverpool legendája

mindmegette.hu

Tóth Gabit már a boltban is a terhességéről faggatják

ripost.hu

Megmutatja hatalmát az univerzum, 3 csillagjegy élete most felfordul

ripost.hu

Gyászol a Buckingham-palota: mindenki szíve összetört

ripost.hu

"Ez egyszerűen kínos" – Megalázó helyzet, az erdő fái tövében végzik dolgukat a női focisták

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Knight Rider főszereplői - Fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Európa ilyet még nem látott, százezreket várnak szombaton a belvárosba

INSIDER

Böjte atya: Egyesek háborúra készülnek, mi a békére

INSIDER

Még jó, hogy fel kell tüntetni! Egyetlen boltban 29 összement termék!

INSIDER

Újabb lépés a világháború felé: térképen az amerikai fegyverekkel támadható orosz célpontok

INSIDER

Ezt nem láttuk jönni: száguld felénk, pillanatok alatt lecsap az ítéletidő

INSIDER

„Meg sem kellett volna születnie” – barbár kommentekkel vették célba a gyógyíthatatlan beteg Dominikot

INSIDER

Ők azok a szerencsés csillagjegyek - nekik hozza el a szerelmet az idei nyár, a főboszorkány szerint

INSIDER

Verőcei hajóbaleset: újabb áldozat testét találták meg, szívszorító bejegyzés