Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.05.26.

Ennyivel drágább idén a Balaton a Velencei-tónál

Indul a szezon, hamarosan dönteni kell, hová indul a család nyaralni. Az egyik legfontosabb szempont az ár: hol mennyiért lehet megszállni és jóllakatni a családot. A Ripost körülnézett egy kicsit a Balatonnál és a Velencei-tónál. Mint kiderült: Siófokon másfélszer annyiba kerül a nyaralás.

Először is nézzünk körül a szállásokat illetően! A legnépszerűbb szállásfoglaló portálok azt jelzik, hogy júliusban és augusztusban a helyek 80 százaléka már foglalt. Elsősorban a legolcsóbb, így legigénytelenebb, valamint a legdrágább luxus van még szabadon.

 

Jobb magánházat bérelni
Siófokon a legkedvezőbb ár, amiért egy négytagú család számára szállást találtunk júliusban, 100 ezer forint egy hétre, de van olyan is, ami árkedvezménnyel félmillió forint ugyanannyi időre – igaz, kilátással a tóra.

A Velencei tónál akad még drágább is: a legelegánsabb helyen 759 ezer forintot kérnek, igaz, félpanzióval. Erre mondják: még jó, hogy lehet kapni! A legolcsóbb, egy család számára még elfogadható szállások 80-90 ezer forint között vannak egy hétre, a baj csak az, hogy már mind foglalt. Úgyhogy, aki utazni akar, inkább magánházaknál keressen szállást, egy hétre 110-200 ezer forint között talál.

 

A strandbelépők is olcsóbbak a kisebb tónál

A Siófoki Nagystrandon főszezonban a családi belépő hétköznapra 2500, hétvégére 3300 forint, vagyis egy hétre 19 100 forintot kell rá számítani. A Velencei-tó ebből a szempontból is olcsóbbnak bizonyul: az agárdi Napsugár strandon a hétközi családi belépő 2200 forint, a hétvégi 2700, ami azt jelenti, hogy egész hétre 16 400 forint a mindennapi pancsolás egy héten át.


Vannak persze szabadstrandok a Velencei-tónál és a Balatonnál is, de ott nem számíthatunk szolgáltatásokra, legfeljebb egy öltözőparavánra. Csaknem mindenütt van délutáni kedvezményes jegy is, ha nem az egész napot akarjuk a strandon tölteni, azzal spórolhatunk.

 

Szeretnéd tudni, hogy idén mennyibe kerül egy ebéd a vízparton? Milyen árban mérik a kedvenc lángosodat és a sörödet a Balatonnál, illetve a Velencei-tónál? A válaszokat megtalálod a szombati %Ripost% napilapban. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

A kondenzcsík ártalmatlan pára vagy halálos méreg?

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István