Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2018.05.18.

Börtönbe küldik a piramisjáték főszervezőjét

Hamis ígéretekkel adtak el befektetõknek gyémántot, késõbb volt, akitõl még azt is kicsalták

Szerző Ripost

Négy év börtönre és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte  – egyelőre nem jogerősen – a bíróság a DT Diamond Rt. két volt vezetőjét. A vád: csalás. A 2000-es évek elején drágaköveket adtak el, visszavásárlást és magas hozamot ígérve, az ítélet szerint pedig esélyük sem volt arra, hogy visszafizessék -írja a portfolio.hu. Az elkövetők összesen 626 befektetőt csaptak be, a meg nem térült kár pedig több, mint 1 milliárd 370 millió forint.

2012-ben kezdődött a per


Egyszer már elítélték a piramisjáték szervezőit, de a Fővárosi Ítélőtábla 2017 januárjában hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárásra utasította a törvényszéket, mert a tényállást megalapozatlannak találta. A megismételt elsőfokú eljárásban ma hirdettek ítéletet.

Ebben az áll, hogy T. János elsőrendű vádlottat 687 rendbeli csalás miatt 4 év börtönbüntetésre, K. Tamást pedig 173 rendbeli csalás miatt 2 év, három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte.

Kimagaslóan nagy hasznot ígértek

A bíróság megállapította, hogy T. János előbb az Atlantis-Contor Kft., majd a DT Diamond Rt. és a Diamond Trade Kft. képviseletében eljárva 2002 és 2004 között üzletkötőkön keresztül talált befektetőket, és gyémántokat adott el nekik, a befektetési piacon kimagasló, 20 százalék feletti éves hozamot ígérve. A cég az adásvételi szerződésekben a gyémántok valós értékének a többszörösét tüntette fel, és az ügylet megkötésekor egy másik szerződést is aláírtak arról, hogy gondoskodnak a drágakő egy-három éven belüli, mesés hozammal történő visszavásárlásáról. Azoktól, akik még az üzlet beindulásakor kötöttek szerződést, egy év letelte után vissza tudták vásárolni a gyémántokat és az ügyfelek megkapták az ígért hasznot abból a pénzből, amit az újonnan belépők fizettek be.

Hirtelen csődbe ment a cég

Amikor azonban a PSZÁF 2004 novemberében egy vizsgálat után megállapította, hogy a cég jogosulatlan befektetési tevékenységet végez, és emiatt feljelentést tett a rendőrségen, az ügyfelek egyszerre akarták visszavásároltatni a gyémántjukat, ezért a DT Diamond Rt. fizetésképtelenné vált. A bíróság az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte:

csak idő kérdése volt, mikor dől be a piramis.
 

Újabb ígéretekkel csalogattak


A gyémántkereskedő céget 2005 elején átvette K. Tamás, az ügy másodrendű vádlottja. Õ azt ígérte az ügyfeleknek, hogy ha valaki visszaküldi neki a gyémántját, akkor azt értékesíti, és az ügyfél így hozzájuthat a pénzéhez. Az átadott gyémántoknak azonban Londonban, illetve Németországban nyoma veszett, az ügyfelek nem jutottak hozzá a pénzükhöz.



A Fővárosi Törvényszék szerint a sértettek egyértelműen befektetési céllal vásárolták a gyémántokat. A tettesek 626 embert ejtettek tévedésbe, volt, akit többször is, sőt a saját üzletkötőik is vettek a gyémántokból. A legkisebb befektetett összeg 400 ezer forint körüli volt, a legnagyobb több mint 85 millió forint, de jellemzően 500 ezer és 5 millió forint közötti összegeket tudtak kicsalni a sértettektől. A bíróság mintegy 200 sértettnek összesen 1 milliárd 370 millió forint polgári jogi igényt ítélt meg.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, az elsőrendű vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. A másodrendű vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

borsonline.hu

31 ezerről leárazva 900 forintra: őrült akció miatt rohamozták meg a vásárlók a Lidl-t

vg.hu

Fordulat: mégis beengedhetik a magyarokat a Talgo vonatgyártóba

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Lesz reptéri gyorsvasút, mehet a magyar cseresznye Kínába - történelmi megállapodások

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Az angyalok őrizzék álmukat” - hátborzongató gyermeksírokra bukkant egy magyar csapat - Videó!

INSIDER

"Zsuzsi élete ajándék volt, amiért hálával tartozunk" - több százan kísérték el utolsó útjára Csire Zsuzsit

INSIDER

Borzalmas baleset Budán, rohantak menteni, a villamos is leállt

INSIDER

Máris elérkezett a gyereknap a Városligetben