Létrehozva: 2018.04.09.

Több ellenzéki párt vezetője is lemondott

Vona Gábor, Hadházy Ákos, az Együtt és az MSZP elnöksége is felajánlotta lemondását az elvesztett választás éjszakáján.

A Fidesz-KDNP vasárnapi győzelme után lemondott az ellenzék több vezető politikusa. Felajánlotta lemondását Vona Gábor, ahogy Hadházy Ákos is távozik az LMP társelnöki posztjáról - mandátumát azonban egyelőre nem adja vissza.

Az Együttnél és az MSZP-nél pedig a teljes elnökség távozik. Juhász Péter, az Együtt elnöke úgy fogalmazott, csalódott az ellenzékben. Molnár Gyula pedig azt közölte, tudomásul veszik a választói akaratot és felelősnek tartják magukat a kialakult helyzetért.

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn