Létrehozva: 2018.03.04.

Nem kegyelmez a rettentő hideg, de jövő héten már reménykedhetünk

Bár vasárnap és hétfõn még kemény mínuszok lesznek, keddtõl már jön az enyhülés.

Vasárnap kezdetben még délen, délnyugaton és a Dunántúli-középhegység térségében szállingózhat a hó, majd napközben említésre méltó csapadék már sehol sem várható.

Változóan, erősen felhős lesz az ég, több napsütésre keleten, északkeleten számíthatunk. Kezdetben délkeleten az északkeleti, napközben északnyugaton a délkeleti szél élénkülhet meg. Hajnalban -13 és -4, napközben -4 és +1 fok között alakul a hőmérséklet.

Hétfőn még fagyos lesz a reggel, a havas, kevésbé felhős tájakon -11, -14 fok köré is lecsökkenhet a hőmérséklet, de napközben már -2, +4 fokra van kilátás. Keleten naposabb, a Dunántúlon felhősebb, borongósabb idő valószínű. Késő délutántól délnyugatra, nyugatra kisebb havazás érkezhet.

Kedd hajnalig többfelé várható vegyes halmazállapotú csapadék, havazás, ónos eső is előfordulhat. Napközben havas esőre, esőre egyaránt számítani kell, az északi hegycsúcsokon még havazhat. Többfelé feltámadhat a délkeleti szél. Enyhébb lesz a reggel, napközben pedig 1-6 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

Szerdán kezdetben még többfelé várható eső, havas eső, délután viszont már csak kevés helyen lehet csapadék. Napközben 3-9 fokot mérhetünk - írta az Időkép.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Gulyás Gergely ezt soha nem tudta volna elképzelni Magyar Péterről

INSIDER

A Kúria is megerősítette: jogellenesen építkezett Tordai Bence

INSIDER

Bejelentették az új, lecsökkentett üzemanyagárakat - mától érvényes

INSIDER

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála