Létrehozva: 2017.11.11.

Töretlen siker: Kiderült, hányan szavaznának Orbán Viktorra

A Nézõpont Intézetnek a Magyar Idõk számára készült reprezentatív közvélemény-kutatásából kiderül, hányan választanák kormányfõnek Orbán Viktort.

A magyar választópolgárok közel fele, vagyis nagyjából 3,9 millióan támogatnák Orbán Viktor miniszterelnökké választását - derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készült reprezentatív közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit szombati számában ismerteti a lap.

Vona Gábort, a Jobbik elnökét a teljes felnőtt népesség nyolc százaléka, csupán 660 ezer szavazó szeretné kormányfőként látni, míg Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje félmillió támogatót tudhat maga mögött, így hat százalékon áll. Gyurcsány Ferenccel az emberek öt, Karácsony Gergellyel pedig négy százaléka szimpatizál, ami 410, illetve 330 ezer választópolgárt jelent.

Fodor Gábor 160 ezer főnek, tehát a felnőtt lakosság két százalékának bírja a bizalmát, míg Fekete-Győr Andrást, a Momentum mozgalom elnökét a szavazásra jogosultak egy százaléka, vagyis 82 ezer fő támogatná egy miniszterelnök-választás esetén.

origo.hu

Mutatjuk milyen volt a tizedik Békemenet-demonstráció

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

metropol.hu

Szoboszlai nem várt pofont kapott; milliárdok jöhetnek a Fradihoz

hirtv.hu

Továbbra is heves harcok folynak az orosz-ukrán frontvonalon + videó

mindmegette.hu

Minden háztartásban ott vannak, és titkon zabálják az áramot: szabadulj meg a fantomfogyasztóktól!

hirtv.hu

Orbán Viktor: A jobboldal jövője most két nő kezében van

ripost.hu

Így romantikázik Olaszországban Kucsera Gábor és Tápai Szabina

lakaskultura.hu

Látványos megújulás Törökvészen: így készült el a napfényes tetőtéri lakás

ripost.hu

A Merkúr az Ikrekbe hazatér: 3 csillagjegy fantasztikus hírt kap

ripost.hu

Két perc alatt rúgták ki, megalázták BL-döntő előtt a világsztárt

ripost.hu

Nem erre számítottunk: Kőgazdag Csabi végre válaszolt Jákob Zolinak

ripost.hu

Teljes a káosz Dárdai Pál után; megszólalt a mellőzött hátvéd

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péterről megdöbbentő videó készült, egyre súlyosabbak a pszichés tünetei

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

„Mindent megteszek, hogy megmentsem Dominik életét!” - eddig 12 millió forint gyűlt össze a milliárdos terápiához

INSIDER

Kötelező európai sorkatonaság: a nők sem lennének biztonságban - Videó

INSIDER

Rétvári Bence: Június 9-én vegyük a kezünkbe a sorsunkat!

INSIDER

Szentkirályi Alexandra: Mutassunk erőt Budapesten is! Váltsuk le Karácsonyt! - Videó