Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.10.19.

Véget vetnek az illegális gyorsulási versenyeknek

Minden akadály elhárult a VÉDA-kamerarendszer kiépítése elõl a Szentendrei úton - jelentette ki az óbudai polgármester.

Már 2018-ra kiépíthetik a kamerarendszert a sok halálos áldozatot követelő Szentendrei útra, így próbálnak véget vetni a horrorbaleseteknek, illegális gyorsulási versenyeknek.

Idén több baleset is történt a III. kerületi Szentendrei úton. Márciusban egy ámokfutó nagy sebességgel belerohant az előtte álló autóba, aminek következtében két ember is életét vesztette, köztük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakozó. Az eset az egész országot megrázta, a balesettel betelt a pohár, kamerákat követelnek a Szentendrei útra is...

 A III. kerület polgármestere a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy a már országosan kiépített kamerarendszert a Szentendrei útra is bővítsék ki. A javaslatot a Budapesti Rendőr-főkapitányság is támogatja. A VÉDA-rendszert a Záhony utcai csomópontban szerelnék fel.

Minden akadály elhárult a kivitelezés elől. A forrást biztosítottuk, és reméljük, hogy minél hamarabb megvalósul a VÉDA-rendszer, és a Szentendrei útnak egy nagyobb szakaszán csillapítani lehet a száguldozást

- közölte Bús Balázs az Inforádióban.

A kamerák telepítése sávonként 22 millió forint, a Szentendrei út bekamerázása így 154 millióba fog kerülni.

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István