Létrehozva: 2017.10.12.

Kiderült, hogy bánnak a börtönben a kislányát halálra éheztető apával

A gyöngyösi kõfaragó most a váci fegyházban spártai körülmények között várja a másodfokú tárgyalást.

Tavaly májusban szülei holtan találták csontsoványra fogyott kislányukat, a másfél éves K. Kiarát. A boncolás szerint az alig három és fél kilós csöppség éhen halt. A bíróság szerint a szülők felelősek voltak kislányuk haláláért, ezért az anyát 18, az apát 15 év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Gusztáv összetört a súlyos ítélet hallatán. Kiszámolta, kedvezménnyel leghamarabb tíz év múlva szabadulhat. A kőfaragót az is megviselte, hogy az egri börtönből a sokkal spártaibb körülményeket biztosító váci fegyházba került. Egyelőre csupán egy elítélttel osztozik a zárkáján.

A fiam telefonon arra panaszkodott, hogy rossz volt az ügyvédje stratégiája, ezért kapott ilyen súlyos büntetést – mondta a Lokálnak K. Gusztáv édesanyja, Irénke néni, aki el sem ment az ítélethirdetésre, mert, mint mondta, nem bírta volna elviselni a szégyent. – Guszti keserűen beszélt a jövőjéről, reménytelennek látta a helyzetét. Másnap újra hívott, akkor már ő vigasztalt engem. Megígérte, hogy erős lesz, a fegyházból is harcolni fog, hogy bebizonyítsa ártatlanságát.

Gusztáv semmit nem tud a 18 év fegyházra ítélt egykori élettársa, Médea sorsáról. Arról sincs tudomása, hogy a budapesti, Gyorskocsi utcai börtönből melyik fegyházba szállították. Bár az ítélethirdetés közben egymás mellett ültek a vádlottak padján, még a folyosón sem válthattak szót egymással.

origo.hu

Ez a festői falucska volt egykor Nagy-Magyarország legészakibb települése

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

life.hu

Harry herceg keserű fordulatokra számíthat: Meghan Markle jobb partit találhat nála

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Zseni vagy, ha sikerül megoldanod ezt a trükkös matematikai fejtörőt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Döbbenetes szám, ennyi embert érint a demencia Magyarországon

INSIDER

Inspiráló nők a Gourmet országkóstolóján

INSIDER

Anyák napjáról hazafelé erőszakoltak meg egy borsodi lányt, olyan brutálisan, hogy jelenleg is mélyaltatásban van

INSIDER

Semmi sem szent: tucatjával lopják a muskátlikat a váci temetőből