Ilyen lesz sorkatonai szolgálat Európában

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.07.

Százak hagyták magára a sérült motorost, megdöbbentő okból

Sokan próbababának nézték az út szélén álló sérült motorost.

Budapesten egy kétszer kétsávos úton szenvedett motorbalesetet az a fiatal nő, akiről azt hitték, hogy egy hétköznapi kirakatbábu. Éppen ezért mindenki elhajtott mellette. Miután a motorjával berepült a bokrok közé, kimászott, hogy összeszedje a törmelékeket az aszfaltról. Ekkor azonban a derekában hirtelen éles fájdalmat érzett, amitől képtelen volt megmozdulni.

Reggel hat óra körül haladtam el először a bukósisakos nő mellett. Rögtön a motorját kerestem, de nem láttam sehol – írta a férfi, aki megosztotta történetét a közösségi oldalán. Először arra gondoltam, hogy esetleg egy városi gerillaművészet kiállítása, így otthagytam. Később, körülbelül három órával később a vissza­úton észrevettem, hogy ugyanabban a pózban áll.

Amikor közelebb mentem hozzá, már láttam, hogy sajnos nem babáról volt szó. Itt-ott szakadt volt a ruhája. Amikor egy pár másodpercre elnémult a forgalom, akkor hallotta meg a nő nyöszörgését és sírását. Először nem tudtam mire vélni, legalább tíz percig mondogattam neki, hogy rendőrt hívok, ha nem jön le azonnal az útról. Miután erre sem moccant meg, gyanús lett, hogy inkább mentőre lenne szüksége.

Mivel senki sem látta a motorját, amit a bokrok eltakartak, senki sem feltételezte, hogy baleset érte. Kiderült, hogy a nő alig tudott levegőt venni, bár az arcát is csak nagyon kicsit tudta mozgatni, arra már nem volt képes, hogy elengedje magát és integessen vagy leüljön az úton, hátha felfigyel rá valaki. A balesettől sokkot kapott, ettől az izmai megmerevedtek és mozdulatlanná dermedt az egész teste. A nő már jobban van, és nem szenvedett mara­dan­dó károsodást, írja a Bors.

origo.hu

Az összes légióst és több magyar játékost is elküldött az NB I kiesője

ripost.hu

Áll a bál Moszkvában: Sztankovicsnak máris hadat üzentek

metropol.hu

A rákos hercegné egyértelmű üzenetet küldött Harry és Meghan számára

hirtv.hu

Nagy a felháborodás Amerikában a Donald Trump elleni ítélet miatt

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: ha ezt helyesen megoldod, az emberek felső 2 százalékába tartozol

hirtv.hu

Kikapott a magyar válogatott Svájcban

ripost.hu

A tudósok is elsápadtak attól, ami az óceán mélyén felbukkant

travelo.hu

Kinyitott az ország egyik legmenőbb élményfürdője

ripost.hu

Ez most jól jön, Szoboszlai óriási előnybe került a Liverpool edzőjénél

ripost.hu

Ledöbbentek a rajongók: elképesztő dolog derült ki Michael Jacksonról

ripost.hu

Pénzhoroszkóp: ennek a 3 csillagjegynek nyár végére brutálisan tele lesz a tárcája

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Több százezren érkeznek ma az ország minden pontjáról a fővárosba

INSIDER

Orbán Viktor is beszédet mond a Békemeneten - mutatjuk a részleteket

INSIDER

Beindult a légkör: brutális, ami célba vette Budapestet - fotó

INSIDER

"Két nő kezében van a jövő" - Orbán Viktor fontos interjút adott egy francia lapnak

INSIDER

Ha Gmailt használsz, erről tudnod kell!

INSIDER

"Házhoz megy a kaszás" - Egy ország imádja a magyar vállalkozó humoros hirdetését

INSIDER

Ez durva: az egész országra riasztást adtak ki - Időjárás

INSIDER

Menczer Tamás: Magyar Péter pártja egy piramisjáték párt