Létrehozva: 2017.09.25.

Így néz ki a Teréz körút egy évvel a robbantás után

Egy éve robbant a bomba Budapest belvárosában. A gyanúsított beismerte tettét, de a hatóságok egy év elteltével még nem jutottak el a vádemelésig. P. László még az év vége elõtt bíróság elé kerülhet.

A hétvégén volt a Teréz körúti robbantás évfordulója.

Így nézett ki a helyszín 2016 szeptemberében, egy nappal a robbantás után:

Jelenleg pedig így mutat az adott terület:


Jól látható a különbség.

Még idén bíróság elé állhat a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László. Az eljárás vád­előkészítő szakaszban van – tájékoztatta a %RIPOST%-ot a Központi Nyomozó Főügyészség helyettes szóvivője. Dr. Simon Richárd elmondta, hogy az ügyészségnek 30 napja van a vád előkészítésére, de ezt akár meg is hosszabbíthatják. A hatóságoknak több tízezer oldalnyi dokumentumot kell még feldolgozniuk.

Tegnap volt pontosan egy éve, hogy házi készítésű pokolgép robbant a forgalmas Teréz körúton. A detonáció két rendőrt súlyosan megsebesített. Õk több műtét és hónapokig tartó rehabilitáció után idén júniusban állhattak szolgálatba. A merénylő hetekig bujkált, végül októberben fogta el a TEK a büntetlen előéletű fiatal férfit. Aztán hónapokig hallgatott, majd egyik napról a másikra törte meg a csendet és tett beismerő vallomást. Részletezte a bomba készítését, a helyszín kiválasztását, ám az indítékáról hallgatott. Végül idén szeptemberben derült ki: az ügyészség szerint azt remélte, hogy nem kapják el, így később egy újabb robbantással fenyegetőzve pénzt csikarhat ki a Belügyminisztériumtól. A levelet végül nem küldte el, de a nyomozók megtalálták a piszkozatai között.

A férfi többször átesett elmeorvosi vizsgálaton, minden alkalommal beszámíthatónak nyilvánították.

Jelenleg előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, robbanóanyaggal való visszaéléssel és terrorcselekmény előkészületével gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség.

Nem tért vissza az egykori hajléktalan

Tavaly sok összeesküvés-elmélet született a merénylet után, mivel néhány nappal a robbantás előtt eltűnt a helyszínről az addig a kapualjban lakó hajléktalan. Utólag kiderült: a férfit szociális munkások vitték el, majd pár nap múlva előkerült, de ő maga nem akart „visszaköltözni” a helyszínre. Pontosan egy évvel a merénylet után egy másik hajléktalan, ezúttal egy nő „lakik” ott...

A robbantás kronológiája

2016. szeptember 24. Bomba robban a Teréz körúton, a merényletben két rendőr megsérül, őket azonnal a Honvédkórházba szállítják.

2016. szeptember 26. Az országos rendőrfőkapitány rendkívüli sajtótájékoztatón mutatja be a feltételezett elkövetőről készült kameraképet: egy horgászsapkás férfi a gyanúsított. A nyomravezetői díj 10 millió forint.

2016. szeptember 26. A rendőrség közre adja a vérfagyasztó videofelvételt a robbantásról, amin látszik, ahogy a merénylő borzalmas tette után átlép két áldozatán és felszívódik a budapesti forgatagban.

2016. szeptember 28. A támadásban megsérült két rendőr elhagyhatja az intenzív osztályt.

2016. október 1. Orbán Viktor miniszterelnök és Pintér Sándor belügyminiszter meglátogatja a két járőrt a kórházban.

2016. október 11. Újabb kamerafelvételt adnak közre a gyanúsítottról

2016. október 18. Elhagyhatja a kórházat a két rendőr, Hévízre szállítják őket rehabilitációra.

2016. október 19. A Terrorelhárítás elfogja a gyanúsítottat Keszthelyen, ezzel párhuzamosan házkutatást tartanak a fiatal férfi édesapjánál Karmacson, és a feltételezett támadó homokkomáromi házánál, ahol robbanóanyagot foglalnak le.

2016. október 21. Előzetes letartóztatásba kerül a gyanúsított.

2017. február 16. Beismerő vallomást tett a feltételezett elkövető.

2017. március – augusztus. Folytatódnak a kihallgatások, újabb bizonyítékokat tárnak a gyanúsított elé.

2017. szeptember 11. Lezárult a nyomozás, elkezdődik az ügy vádemelési szakasza.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk

INSIDER

„Bele sem merek gondolni, hogy már napok óta követhetett” – gimnazista lányt zaklattak Kamaraerdőn

INSIDER

Szijjártó Péter: az utolsó órában vagyunk, hogy kikerüljünk a háborús őrületből

INSIDER

Lehűlés, zápor, zivatar: az egész országra figyelmeztetést adtak ki