Létrehozva: 2017.09.13.

Brutális dulakodás: motorháztetőbe kapaszkodott az egyik verekedő férfi

Durván elfajult a vita két férfi között Debrecenben, vér is folyt.

Bejelentést kaptak a rendőrök, miszerint Debrecenben egy közlekedő személyautó motorháztetején kapaszkodik egy férfi. Az egyenruhások hamar a helyszínre érkeztek, ahol azonosították a jármű vezetőjét, valamint azt a 34 éves helyi férfit, aki a motorháztetőn utazott.

A nyomozás adatai szerint a két férfi verekedni kezdett egymással, majd a 45 éves hajdúhadházi L. József autójával el akart hajtani a helyszínről, de haragosa, B. Géza ezt nem hagyta neki. Úgy próbálta megakadályozni, hogy az autó elé állt, de az ennek ellenére elindult.

A debreceni haragos akciófilmbe illő módon ugrott fel a motorháztetőre, ahol megkapaszkodott, majd közel 800 méter megtétele után betörte a szélvédőt. A képeken látszik, hogy a férfi vérnyomokat hagyott maga után a motorháztetőn.

A rendőrök mind a két férfit elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra. A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya L. Józseffel szemben közúti veszélyeztetés bűntett, míg B. Géza esetében közlekedés biztonság elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást - írja a Police.hu.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

travelo.hu

Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

INSIDER

„Azonnal álljon meg!” – kiabálták a buszsorőrnek Szegeden, szörnyű, ami az egyik utassal történt

INSIDER

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

INSIDER

Sem a drónnal, sem kutyákkal nem akadnak az eltűnt, demens Zoltán nyomára