Létrehozva: 2017.07.06.

Ez történik a hazai dinnyével, végre örülhetnek a magyarok

Már nem csak sárgadinnyébõl, hanem görögdinnyébõl is vásárolhatunk magyar termesztésût a piacokon! Még import dinnye is található a polcokon, de a héten már nagyon sok hazaival is találkozhatnak a vásárlók.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a dinnyeszezon július első hetétől augusztus végéig tart, és 100-130 forintos áron juthatunk a főszezonban a dinnye kilójához, ennél lentebb várhatóan nem megy lentebb az ára. Az idén egyre több magszegény dinnye fog fogyni, ami hiába drágább, van rá igény a piaci árusok szerint.

 

Az idén várhatóan 200-210 ezer tonna dinnyénk lesz, amiből 60-80 ezer tonnát exportálnak

– mondta Ledó Ferenc, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. Az árusok és a termelők is kiemelkedően jó termésre számítanak az idén!

"Július 10-15-ig célszerű vágott dinnyét vásárolni, mert azon egyértelműen látszik, hogy érett-e a dinnye" – tette hozzá. A Terméktanács elnöke elmondta, hogy egyre több kisebb méretű dinnyékre van igény.

A 6-12 kilós dinnyéket lassan felváltja a 3-6 kilós gyümölcs. Mindennek a tárolás az oka, a hűtőszekrényekbe aligha tudják betuszkolni a hatalmas dinnyéket a vásárlók.

Exportra például már nem nagyon lehet hatalmas dinnyéket eladni" – tájékoztatta a %Ripost%-ot.

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Pofátlan módon lopott benzint egy férfi Szegeden

vg.hu

Új boltok nyílnak Magyarországon: sosem zárnak be és nem lesz bennük eladó

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben