Létrehozva: 2017.05.19.

Késsel, bottal járnak a hajléktalanok

Egymásra vigyáznak, önvédelmi eszközöket hordanak maguknál, még éjjeli õrszolgálatot is szerveznek a tatabányai hajléktalanok, miután a 15 éves kamasz két sorstársukat agyonverte.

Mint arról a %Ripost% is beszámolt, április végén vérbe fagyva találtak rá a tatabányai utcán F. Bélára és B. Tamásra. A feltételezett elkövetőt azonban hiába csukták le, a hajléktalanok azóta félnek.

Megvédik magukat – jelentette ki lapunknak János, az egyik áldozat barátja, aki nem az utcán él, de jól ismeri a társait is. Már az sem jellemző, hogy valaki egyedül alszik az utcán, legalább ketten-hárman mennek mindenhová, és őrszolgálatot szerveznek éjszakára.

Mi most hatan vigyázunk egymásra, tizenkét fül talán csak többet hall! Amíg nem fogták el a gyilkost, addig nem is mertem aludni

– mondta a másik áldozat, F. Béla barátja, Végvári Károly.


János szerint a tatabányai hajléktalanok nagyon rendesek.
Minden reggel mécsest vásárolnak a kisboltban, amit meggyújtanak Tomika halálának helyszínén. Igaz, megisszák a magukét, de mindig a barátom emlékére koccintanak, és a közhiedelemmel ellentétben nem szoktak berúgni, hiszen dolgoznak – mesélte János.

origo.hu

Isteni szikra – Mazda CX-30 e-Skyactiv X Nagisa teszt

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Messzire küldte Zelenszkij az ukrán fegyveres erők volt parancsnokát

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

mindmegette.hu

Az itthon kapható legolcsóbb lisztet, tejet és párizsit vizsgálták, problémát találtak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Kenyeret és sót csipegetett a kínai elnök Budapesten, de miért?

INSIDER

Töltött káposztával vártuk a kínai elnököt Budapesten, ez volt a menü Orbán Viktor díszvacsoráján

INSIDER

Magyar Péter nőellenes kirohanásai egyre durvábbak, mutatjuk az eddigi listát

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Jön az eperszezon: itt van minden, amit tudni érdemes a magyar szamócáról

INSIDER

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

INSIDER

Részegen buszt lopott, majd az árokba borult egy férfi: semmire sem emlékszik

INSIDER

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben