Létrehozva: 2017.02.28.

Mostantól nem kérnek hálapénzt az orvosok

A betegek hozzáállása is sokat változott.

Szerző Ripost

Az orvosok körében is jelentősen változott a hálapénz megítélése az elmúlt években

– ez derült ki a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete és a Szinapszis Kft. közös kutatásából.

A megkérdezett orvosok többsége úgy nyilatkozott, hogy hálapénzmentes egészségügyben szeretne dolgozni. Míg 2013-ban 31 százalékuk gondolta azt, hogy a hálapénz a háláról szól, addig most már csak 17 százalék. Száz orvosból 61 még mindig úgy gondolja, hogy a hálapénz a jelenlegi helyzetben nem szüntethető meg, de már csak minden százból hat véli, hogy a paraszolvenciához joga van.

A betegek hozzáállása is sokat változott: ma sokkal kevesebben gondolják úgy, hogy hálapénz nélkül nem kapnának ugyanolyan ellátást.

Az elmúlt három évben 26 százalékkal csökkent azon betegek aránya, akik borítékot csúsztatnak az orvos zsebébe, és ők is 22 százalékkal kevesebbet adnak, mint három éve.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Imaláncot indítottak a 8 éves Gergőért, kegyetlen kór támadta meg

INSIDER

Alvó betegeket fosztott ki egy budai kórházban - kamera vette fel az elkövetőt

INSIDER

Rengeteg dokumentum és hanganyag szivárgott ki Karácsony kampányáról

INSIDER

Nagyon meglepte az embereket a BKK, ilyet csak ritkán láthatunk