Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.04.

Döbbenet: ezért fulladt meg a másfél éves kunágotai kisfiú

A család összetört a tragédia után. A Békés Megyei Rendõr-fõkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást az ügyben.

Egyetlen pillanatra nézett csak félre az édesanya, ám ez gyermeke életébe került. A 18 hónapos apróság kiszökött az udvarra és egy esővízzel teli műanyag hordóba esett. Már nem lehetett segíteni rajta...

A %RIPOST% információi szerint az édesanya egyedül volt otthon a kunágotai házban a tragédia idején, az apa ugyanis munkában volt.

Nagyon rendes családnak ismerik őket a környéken. Két nagylányuk van már, így biztos vagyok benne, hogy egy véletlen okozta balszerencse miatt vesztették el a kisfiút

– mondta el egy helyi vendéglátós.

A kicsi a család szeme fénye volt, eleven, érdeklődött minden iránt, ez okozta a vesztét egy közeli rokon elmondása szerint.

"A kis Imó – ahogyan a család hívta – az első fiúgyermek volt a családban. Az édesanya egyik legnagyobb vágya volt, hogy megajándékozza párját egy fiúgyermekkel. Azt mondta: addig fog szülni, amíg kisfiuk nem lesz" – mondta a könnyeit törölgetve a rokon, aki arra kér mindenkit, ne zavarják a családot a gyászukban.

Teljesen össze vannak törve, nyugalomra van szükségük, hogy feldolgozzák ezt a feldolgozhatatlan szörnyűséget, hogy elvesztették egyik gyermeküket

– jegyezte meg a hozzátartozó.

A gyermek halálával kapcsolatban a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított nyomozást – erről a police.hu adott tájékoztatást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Öngyilkosságot hazudott Magyar Péter

INSIDER

Magyar Péter egyértelműen a baloldal mellé állt

INSIDER

„A rémálmom vált valóra” - Nyoma veszett az eltűntkereső Laci gyermekkori barátjának

INSIDER

Top 5: Ekkor nézz az égre és minden vágyad teljesül

INSIDER

„Betörte a fejét és addig rugdosta, míg leszakadt a lépe, mégis visszament a bántalmazójához” - családja aggódik Andreáért

INSIDER

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

INSIDER

Gyász: meghalt Simon István