Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
HŰHA

Szerző Buster

Létrehozva: 2024.02.07.
Módosítva: 2024.02.07.

Kiszel Tünde aláírását élete végéig a combján viseli ez a fiatal rajongó

Kiszel Tünde már meg sem lepődik, ha egy fiatal rajongója a testére kér aláírást. Sőt, már azon sem, ha ebből végül tetoválás kerekedik.

A naptárdíva imádja azt a szeretetet és rajongást, amivel körülölelik őt a rajongói, akik főként a fiatalabb korosztály képviselőiből kerülnek ki. Számuk pedig nemhogy csökkenne az évek múlásával, inkább növekszik. Ma már ugyanis szó szerint trend Kiszel Tünde-naptárt és aláírást gyűjteni. És akadnak olyan rajongók is, akik ennél is messzebb merészkednek.

Kiszel Tünde
Kiszel Tünde népszerűsége az egekben / Fotó: Bánkúti Sándor

Megjelent egy tetoválóművész...”

Kiszel Tünde örömmel mesélte el lapunknak azt a két esetet, amikor is egy-egy aláírásából életre szóló testdíszt varázsoltak avatott kezek. 

„Először egy éve történt, hogy egy nagyon jó hangulatú bulin, ahová sztárvendégnek hívtak a fiatalok, odalépett hozzám egy srác, hogy szeretné, ha a combjára írnék egy dedikációt.” 

Bevallom, furcsállottam kicsit, de olyan kedvesek voltak és annyira nagy szeretettel vettek körül, hogy végül engedtem a kérésnek.

„Nem sokkal később megjelent egy tetoválóművész a buliban és egyenesen a sráchoz lépett. Amikor rájöttem, hogy mire készülnek, szerettem volna lebeszélni róla, de ő hajthatatlan volt és elmondta, hogy már nagyon régen eldöntötte, hogy így fejezi ki irányomba a tiszteletét. Ez volt az első és szentül hittem, hogy az utolsó ilyen eset, de a történelem néhány napja megismételte önmagát” – kezdte a Ripost-nak a dekoratív médiaszemélyiség, aki a mögöttünk álló hétvégén ismét hasonló helyzetbe került.

Kiszel Tünde
Kiszel Tünde maga is végignézte, ahogy bőrbe vésték a kézjegyét / Fotó: Kiszel Tünde

Kiszel Tünde meggondolta magát

Hétvégén több helyre is hívtak és én természetesen örömmel mentem mindenhová. Egy naptárdedikáláson lépett oda hozzám egy fiatalember, aki a karjára kért aláírást. Az az igazság, hogy eszembe is jutott, hogy talán ő is arra készül, hogy végül tetoválást csináltasson a kézügyességemből. Már éppen meg is akartam kérdezni, de megelőzött és elárulta, hogy pontosan ez a terve” – mondta nevetve Tünde, aki még aznap este kapott is egy üzenetet a sráctól. 

„Este jött egy üzenet, amihez egy fényképet is mellékelt a fiú a karjáról. Az üzenetben csak ennyi állt: Véglegesítve! Köszönöm!” – árulta el a naptárdíva, aki őszintén válaszolt arra a kérdésre is, hogy hány naptárat tervez még a jövőben, vagyis meddig őrzi a több mint két évtizedes hagyományt.

„Pár éve bejelentettem, hogy nem készítek több naptárat. Komolyan is gondoltam, de arra nem voltam felkészülve, hogy a rajongóim ostrom alá vesznek. Szó szerint százak követelték, hogy folytassam, így végül meggondoltam magam. Akkor azt is megfogadtam, hogy amíg ekkora igény van a naptáramra, folytatom” – tett ígéretet Kiszel Tünde.

@borsonline A naptárdíva már készen áll a 2024-es évre: Barbieként hódít Kiszel Tünde. #kiszeltunde #naptar #diva #hungary #magyar #barbie #celeb#nekedbe #nekedbelegyen #foryoupage ♬ eredeti hang – Bors - Bors

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

hirtv.hu

Női kézilabda BL - Esbjergben is kikapott, nem jutott négyes döntőbe a Ferencváros

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit