HŰHA

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.01.29.
Módosítva: 2024.01.29.

Sokkot kapott fodrászánál Köllő Babett

Változtatni akart a külsején, kérése teljesült. Első ránézésre azonban rettentően megdöbbent.

Új év, új szokások, új fogadalmak, új külső. Általában ezt mindenki megfogadja magának, még akkor is, ha ez végül nem jön létre. Nos, Köllő Babett tett róla, hogy már az év elején, januárban megváltozzon 2023-hoz képest, ugyanis úgy döntött, levágatja a haját. 

Új év, új külső Fotó: Köllő Babett Instagram

Nemrég nálam járt a fodrászatban és megkért, hogy a 2024-es évet kezdjük nagy változással.

 - írta fodrásza egy Instagram-bejegyzésben, amihez fotót is csatolt. A képen jól látható, hogy Babett vállig érő haja még rövidebb lett. Nos, a folyamatról videó is készült, amely nemrég szintén napvilágot látott. Ebből pedig kiderül, hogy habár a celebnő tudja mire vállalkozott, mégis sokkot kapott, amikor meglátta az eredményt. 

A felvételen látszik, ahogy Babett szőke fürtjeiből jó néhány centiméter levágásra kerül, ám ezt ő nem láthatta, mivel szemei csukva voltak. Ám, amikor kinyitotta azokat, jött a döbbenet. Szemei kikerekedtek, kezeit pedig szája elé kapta csodálkozásában. 

Meglepődött hajvágásának eredményén Fotó: Instagram sztori/Köllő Babett

Az eredmény azonban a végén ennek ellenére tetszett neki, pláne, hogy egyenes haját még be is göndörítették a végére. Babett számára tehát 2024 nagyon hamar meghozta a változást. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A tériszonyosak jobb ha elkerülik - átadták Európa legmagasabb függőhídját

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát