HŰHA

Szerző B. V.

Létrehozva: 2024.01.10.

"Lehet engem utálni, de amit akartam, elértem" – Közölte Győzike

A showman büszkén tekint vissza elmúlt 50 évére, miközben arra készül, hogy 2024 nagy változásokat hoz majd számára.

Gáspár Győző úgy véli, az életét odaadta az egész országnak, szórakoztatott. 50 éves lett, immáron 25 éve van jelen a médiában. A jeles eseményt családjával egy törökországi luxusszállodában ünnepelte, de bevallotta, hogy nem élte meg túl boldogan a születésnapját. 2024 számára a változás éve lesz, megannyi újdonsággal egybekötve.

2024 a változás éve lesz Gáspár Győző számára / Fotó: TV2

Habár korábban sosem hitt másoknak, hogy más lesz az élet 50 után, most csupán pár nappal a jeles ünnep után belátja: igazuk volt azoknak, akik ezt mondták neki. Nagyon furának érzi az egészet.

Nagyon érdekes, amikor mondták nekem a többiek, hogy ez egy nagy változás lesz, nem hittem nekik. Egyik fülemen be, a másikon ki. De tényleg igaz, mert az ember azért öregszik. Öregszünk, és amikor elértem az 50-et egy héttel ezelőtt, az engem nagyon megviselt

– vallotta be Győzike, aki azért is tart ettől a kortól, mivel több rokona is nagyon fiatalon, körülbelül ennyi idősen hunyt el, és attól tart, ő is így jár majd. Éppen ezért úgy véli, innentől kezdve a tervek majd jönnek maguktól számára, ő már nem akar tervezni. 

Egy dologban azonban biztos: az idei év a változás éve lesz:

2024-ben a Gáspár családnál a változás a lényeg, így is kértük a jó Istentől. 2024-ben változni szeretnénk mindannyian

– jelentette ki, hozzátéve azt, hogy Bea asszony is 50 lesz pár hónapon belül, Evelin lánya pedig 30. 

Amit eddig megéltünk, kiéltünk, azt hagyjuk a múltnak. Most jöjjön a jelen

– fogalmazott.

Elmesélte azt is, hogy 50. születésnapja mellett büszke arra, amit elért. Arra, hogy a semmiből, egy "rossz faluból" elindulva mit ért el. És habár immáron 25 éve van jelen a médiában, továbbra is tudják zavarni a negatív kommentek, de már igyekszik nem foglalkozni velük. Úgy véli, hogy sokan, akik nem ismerik őt, azt hiszik, hogy ő ugyanaz az ember, mint aki a tv-ben szerepel, pedig az csak egy szerep.

Én nagyon, nagyon szerettem ezt az 50 évet. Lehet engem szeretni, lehet engem utálni, lehet rólam rossz kommentet írni, de amit akartam, elértem.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Levetkőztek a TV2 sztárjai, még a bugyit is ledobták – galéria

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát