Létrehozva: 2023.10.08.

"Kabaré!" - Szomorú hírt jelentett be Istenes Bence

Istenes Bence és Csobot Adél költözése hónapokat csúszik. A házaspár mégis optimista, hogy mielőbb elkészül a házuk.

Istenes Bence és Csobot Adél még márciusban jelentette be az örömhírt: Balaton-felvidéken rátaláltak az álomotthonukra. A házaspár úgy döntött, hogy még a beköltözésük előtt teljes egészében átalakítja a megvásárolt házat, ám jobban elhúzódtak a dolgok, mint ahogy azt gondolták. Valljuk be, egy építkezés alapesetben sem egyszerű, náluk pedig ezen túl is bőven akadtak történések. Bence és Adél eredetileg úgy tervezte, hogy augusztusban veszik birtokba a csodálatos házukat, ám úgy tűnik, erre még sokat kell várniuk. A nyár gyakorlatilag az építkezésről szólt, gyakran maguk is besegítettek a bontásban. Ha épp nem betont törtek, akkor minden felesleges dolgok hordtak ki a házból.

Istenes Bence és Csobot Adél
Nem adják fel, remélik, hogy a nehezén már túl vannak (Fotó: Szabolcs László)

Időközben az is megnehezítette az életüket, hogy egy „jóakarójuk” feljelentette őket, mert állítólag kivágtak egy fát. Kaptak egy levelet, amiben közölték velük, nyilatkozzanak arról miért vágták ki a fát, és hogy ki adott nekik rá engedélyt. A válaszuk a következő volt: ők ugyan nem tettek semmi ilyet. Ezek után azonban kiment a telkükre a természetvédelmi hatóság helyszíni szemlére. Végül nem lett az ügynek rossz végkimenetele, mert a jegyzőkönyvben már igazolták őket, hogy minden rendben van a telkükön.

A sztárpár a YouTube csatornáján mindenki figyelemmel kísérheti a folyamatokat, és bár Bence azt ígérte, sorozatuk a végéhez ér, úgy tűnik, nem alakulnak megfelelően az események, ezért jóval több epizód fog készülni, mint azt szerette volna.

„Szevasztok. 

Csak egy gyors infó, mert sokan írtátok, mikor lesz újra vlog, meg hogy áll az építkezés, a költözés. 

WÁ, gyerekek! Istenem! Kabaré! Augusztus mi?” – utalt eredeti tervükre.

Október eleje van, és még mindig nem vagyunk készen. De jön a vlog, és akkor látni fogják, mi történik. 

Aztán lesz majd még pár. Azt hittem az egyikről, hogy ez lassan már az utolsó lesz, mert befejezzük, de fixen lesz még egy 3-4-5 rész” – tájékoztatta az érdeklődőket Bence.

„Jó munkához idő kell”

Követői szinte egyöntetűen próbáltak lelket önteni a műsorvezetőbe.

Mikor az elején mondtátok, sajnos már akkor éreztem, hogy ez annyira kevés idő, hogy kizárt... 😞 De drukkolok, hogy a karácsonyt már az új szép otthonotokban tölthessétek! 🙏 És akkor még optimista vagyok... 😉” – írta egyikük.

Drága Bencus! 💓💓 Kitartás, jó munkához idő kell! Várjuk és bízunk benne, hogy nagyon szép családi házatok lesz. Sok ölelés az egész családnak 💓💓💓💓💓” – üzente egy másik rajongó.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Ez igen: Feszülős ruhában mutatta meg bomba alakját Köllő Babett

HŰHA

„Tündöklő szépség” - Megmutatta gömbölyödő pocakját Iszak Eszti

HŰHA

„Engedlek szárnyalni” - Tóth Gabi megmutatta kislányát, nagyot nőtt

HŰHA

Hűha: Brutál bevállalós felsőben villantotta meg a mellét Stana Alexandra