Létrehozva: 2023.08.27.

Murphy dolgozik: A legkínosabb színpadi bakik a sztárvilágban

Híresek és szépek? A legrosszabb pillanatban velük is megtörténhet az, amitől mindenki fél: kínos helyzetbe kerülnek a színpadon...

Azt az érzést mindenki ismeri, amikor kínunkban nevetnünk kell azon, ha valaki elesik a lépcsőn, ha élő adásban csúnyán elkenődik a rúzsa, a mikrofont veri le tánc közben, vagy butaságokat beszél ország-világ előtt. A celebek sem tökéletesek, sőt, a legnagyobb figyelmet a reflektorok fénye alatt történő bakik kapják, úgyhogy jöhet mindenki titkos örömforrása: a kárörvendés! 

színpad
Fotó: Oleksandr Nagaiets

"Csak úgy puffant a mikrofon"

Jót nevettünk, és egyúttal aggódtunk Horányi Juliért mi, akik láttuk élőben a 2014-es X-Faktor egyik adásában azt, ahogyan az énekesnő leveri a mikrofonját Lady Gaga egyik dala közben. A főszereplő egy pillanatra ugyan meghökkent, de másodperc töredékei alatt visszaszerezte a fontos kelléket, hogy tovább énekelhessen. Videójában elmesélte, hogyan is történt az eset részletesen. 

Addig hadonásztam a kezemmel, míg kivertem a többszázezer forintos mikrofont az állványból a dal alatt. Csak úgy puffant a színpadon

 – ecsetelte a cikis esetet az énekes. Juli gyorsan utána kapott, és folytatta az előadást. 

Fábry szaladt, hogy segítsen!

Bizonyára mindenki emlékszik Stohl András nagy esésére, mely rögtön az élő adás kezdetekor, a bejövetelkor történt. Mondhatni, borzalmasan festett Buci, ahogyan lebucskázott a színpadon. Olyan gyorsan történt az egész, hogy még partnere, Ördög Nóra is szinte alig kapott levegőt, miután látta, hogy András nincs sehol. Egyetlen embernek volt annyi lélekjelenléte, hogy odarohanjon a bal lábbal felkelt Stohl-hoz, ő pedig Fábry Sándor volt, aki szellemesen, a zoknijából kilépve gyorsan szaladt, és felhúzta a színész csúszós cipőjére, hogy nehogy ismét elessen. Bravúros megoldás!

Stohl András
Stohl óriásit esett a lépcsőn lejövet (Fotó: YouTube)

Ördög Nóra próbálta menteni a helyzetet

Ugyancsak az egyik tehetségkutatóban történt az a kínos eset is, hogy Csobot Adélnak olyannyira elfolyt a sminkje, hogy azon már Ördög Nóra sem tudott segíteni. A dalban Adél egy tűzpiros rúzst viselt, ami egészen az álláig kenődött el, eközben bohóckülsőt kölcsönzött a pórul járt énekesnőnek. A helyzetet Ördög Nóra azzal próbálta orvosolni, hogy az interjú alatt a saját mikrofonjával takargatta a foltot, de még így sem sikerült... A képet itt nézheted meg. 

Csobot Adél
Adél kissé "elfolyt" a színpadon (Fotó: Szabolcs László)

Percekig magán röhögött

Na de nem csupán a magyar sztárokkal történnek hasonlóan vicces esetek. Az Éhezők viadala-mozikkal világsztárrá avanzsáló színésznőnek, Jennifer Lawrence-nek a 2013-as Oscar-gálán sikerült maradandót alkotnia: a Napos oldal című filmben nyújtott alakításáért elnyerte az aranyszobrot, és annyira izgatott lett, hogy szó szerint felesett a színpadra. A meglehetősen rosszul elsült átvételt azonban a lehető legjobban reagálta le, miután ugyanis hosszú perceken keresztül nevetett saját magán, a közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a filmben és a lépcsőn nyújtott teljesítményét egyaránt.

jennifer lawrence
Szerencsére a humor oldotta a kedélyeket, Jennifer jól kezelte az esést (Fotó: Kevin Winter / Getty Images)

Nem tudta, hogy Európa is egy kontinens

A világ egyik leghíresebb énekesének is sikerült beégnie egy műsorban, de talán az összes közül ez a legcikibb. Justin Bieber David Letterman Late Show című beszélgetős műsorának vendége volt. Az interjú egy pontján azt találta mondani, nagyon élvezi a sztárságot, például azért, mert már volt az összes kontinensen. Pechjére a műsorvezető lecsapta a magas labdát, és megkérte, ugyan sorolja már fel a kontinenseket. Az ezt követő percek nem vállnak a kanadai közoktatás nagyobb dicsőségére, és akkor még finoman fogalmaztunk...

Pilóták bámulták, miközben pisilt

Szujó Zoltán a Szerencsekerék egyik adásának játékosaként szívesen mesélt Forma-1-es sztorikat. Annak ellenére elevenített fel párat Kasza Tibi műsorvezető kedvéért, hogy az egyik legkellemetlenebb élménye is szóba került. Zoli ugyanis a mosdóban egyszer csak olyan kínos szituációban találta magát, miközben könnyített magán, hogy mai napig emlegeti. 

Balról Michael Schumacher, jobbról Kimi Raikönnen voltak mellettem a mosdóban. Annyira zavarban voltam, hogy azt se tudtam, mire koncentráljak. Inkább meredten figyeltem a csempét, ami éppen előttem volt

– mesélte. 

Fotó: Tv2

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a magyar sport legendás alakja

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Sokkoló friss fotók láttak napvilágot a Baywatch szőke szépségéről: lehetetlen felismerni

HŰHA

Háborog az ország: Szoboszlain élcelődik az RTL-es, de dolgozni nem szeret, mert attól minden baja lesz

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját