Létrehozva: 2023.05.11.

Kulcsár Edina tudatosan időzíthette így a szülést

Megszületett Kulcsár Edina és G.w.M kislánya, Varga Amara. A csemete nevét alapos körültekintéssel választotta ki a sztárpár, nem kizárt, hogy a dátummal is így jártak el.

Élete egyik legboldogabb napját tölti Kulcsár Edina és G.w.M. A sztárpárnak megszületett első közös gyermeke, Varga Amara! A büszke apuka már egy közös képet is megosztott a szerelmének nevezett csöppséggel.

Számolgatták a dátumot

A rajongók régóta számolgatták, mikor születik már meg a kicsi, Edina ugyanis extrém korán bejelentette a várandósságát, mivel amiatt vissza kellett lépnie a Dancing with the Stars című műsorban való szereplésétől. A találgatásnak azonban vége, ma megszületett a páros kislánya, Amara.

Tudatos volt a dátumválasztás?

A bébi neve igazán ritka, de annál tudatosabb választás volt Edináék részéről. Korábban a közösségi oldalán fejtette ki, hogy a név jelentése és számmisztikai jellemzése is fontos volt.

Mivel Edina programozott császármetszésre készült, lehetett egy kis beleszólása a szülés időzítésébe. Elképzelhető, hogy szándékosan esett erre a napra a választásuk. A Bors felkereste Fazekas Tibor számmisztikust, aki kifejtette, milyen személyiségjegyek társulnak a mai születésnaphoz:

A születése napja 11., ami mesterszám (Uránusz), jön érkezik és győz, sugárzik belőle a belső és külső erő, egyben kiszámíthatatlan jegyeket hordoz magában. Nem lesz könnyű eset!

 – ismerte el nevetve a szakértő. 

"A teljes születési dátumát tekintve az 5-ös számot kapjuk. Az életfeladata a talpraesettség, kifejezőkészség, okosság, sponteneitás elsajátítása. Sikeres emberré válhat, aki közvetlen természet marad. A születési nap a párkapcsolati számot is jelzi egyben. Erőteljes személyiség lesz, így nem irigylem, akivel később össze fog jönni!" – fűzte hozzá a számmisztikus, aki hozzátette: ha Edináék valóban tudatosan a mai napot tűzték ki a kislány születéséül, azzal magukra vállalták, hogy determinálják a gyermek jelenét, jövőjét, párkapcsolatait is. 

Talpraesett, okos, sikeres kislányra vágyhatott a sztárpár Fotó: Sandor Bankuti

Dédmamája is ma ünnepel

Ez a nap azonban más miatt is kedves Edina szívének. A mai napon lett 92 éves szeretett dédmamája. Reggel Instagramján 24 óráig elérhető Storyban köszöntette „Anci mamát", akinek a létezéséért végtelenül hálás, s imádkozik azért, hogy minél több közös évet tölthessenek még el.

 

origo.hu

Történelmi jelentőségű találkozó, nagy magyar siker: két évtized után Budapestre jön a kínai elnök

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Érettségi: a diákok már űzik a harmadik nagyvadat – elkezdődött a történelem írásbelije

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Elszólta magát: Bochkor Gábort nem zavarja, ha a lánya káromkodik

HŰHA

Ez történt Berki Krisztián kislányával édesapja halála után

HŰHA

Talpig feszülősben mutatta meg terhespocakját Kulcsár Edina

HŰHA

Sosem volt ennél dögösebb: csak néhány toll fedi Tolvai Reni formás testét