Létrehozva: 2023.05.23.

Kozso újabb őrült tervvel állt elő, Hajdú Péternek beszélt az ötletéről

A szakember is megszólalt a tervről.

Meghökkenést váltott ki a balatoni szakemberek körében Kocsor Zsolt terve, hogy delfineket telepítene a magyar tengerbe. Kozso a Frizbi TV műsorában beszélt erről Hajdú Péternek

Fotó: YouTube/FrizbiTV

Itt nincs még, de majd lesz. Én most megcsinálom

- jelentette ki a zenész-producer.

Arról, hogy Kozso felvetésének lehet-e bármiféle realitása, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója némi humorral beszélt a likeBalatonnak. Elmagyarázta , hogy miért nem válhat valóra Kozsó álma a magyar delfinekről.

Ez nem úgy működik, hogy idehozunk egy halat és beengedjük a vízbe, ráadásul a delfin emlős és a Balatonhoz hasonló környezetben nem élne meg

- mondta Szári Zsolt. A halászati szakember szerint az édesvízi delfin valós faj ugyan, de nem lenne alkalmas számára egy tó, mivel folyami élőlény.

Természetesen a haltelepítésnek is szigorú szabályai vannak, ennek ellenére volt rá példa a történelemben, hogy más fajok jelentek meg a Balatonban. Arról is gyakran hallani, hogy megunt akváriumi kopoltyúsokat engednek a tóba. 

Bármi is a felszabadítók indíttatása, az ökoszisztémát veszélyeztetjük azzal, ha idegenhonos fajokat engedünk a természetbe 

- hangsúlyozta a szakember, aki szerint ezért a folyami delfin betelepítése is csak merész ötlet, de valósággá nem válhat.

Itt megnézheted a műsort, amelynek a 44. percében beszél Kozso a delfinekről, akik szerinte nagyon jó emberek.

 

 

origo.hu

Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta a Kínai Népköztársaság elnökét

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 9.: az Ikrek tervezze meg a lépéseit, a Mérleg jó tanácsokat ad

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki