Létrehozva: 2023.05.14.

Détár Enikő a párjáról: Én vadásztam le, ő nem mert volna kezdeményezni

Détár Enikő kilenc éve él a legnagyobb harmóniában szerelmével. Megismerkedésük azonban nem volt mindennapi, ugyanis ahogy a színésznő fogalmaz, ő vadászta le párját.

Détár Enikő életében az állandó munka mellett az első helyen két gyermeke és a családja áll. A színésznő tíz éve vált el Rékasi Károlytól, akivel 29 évig élt együtt. A viharos válásuk után Enikő talpra állt, és újra szerelembe esett, mostani párjával 9 éve élnek együtt boldogan. Nemrég a TV2 szórakoztató családi vetélkedőjében, az Ütős ötös műsorában is „találkozhattak” a nézők párjával. A Tényeknek adott interjúban mesélte el nem szokványos megismerkedésüket.

Amikor mi összejöttünk, lecsekkoltam. Ő is külön élt már a párjától, akkor már én is, én vadásztam le, ő nem mert volna kezdeményezni. 

Akkor azt éreztem, hogy élni akarok és hogy ezt meg kell próbálnom elengedni, persze nyilván nem ment egyszerűen. Tovább kell lépni, mert nem vagyok egy magányos cédrus – mesélte a történetüket Enci.

Détár Enikő és párja
Péterrel kilenc éve él boldog kapcsolatban Fotó: Szabolcs László

 

Készül a nagymama szerepre

A színésznő bár magánéletét teljes harmóniában élni, mégis van, amire nagyon vágyik.

Szeretnék unokát, és még olyan állapotban, amikor hajlékony, rugalmas vagyok, és tudok utána futni, és nem kell az ORFI-ban (Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet) kikötni 

– mondta a riportban.

Fotó: Vaskó Tamás

 

Tíz éve veszítette el édesanyját

Az 59 éves díva tele van energiával. Estéről estére szórakoztatja a közönséget, szinte megállás nélkül. A vidéki citerázó kislányból idővel nagyvárosi elismert színésznő lett, azonban a múltat soha nem felejti el. Imádott édesanyját tíz éve veszítette el, de nincs olyan nap, hogy ne gondolna rá.

Emlékszem, hogy anyával aludtam egy ágyban, és fogta a kezem. 

Mint amikor együtt volt a család, és arra is, amikor a húgom kisbaba volt, pedig nagyon pici voltam – emlékezett vissza könnyeivel küszködve, majd arról is mesélt, a születésnapján és anyák napján mindig felhívta anyukáját, és megköszönte neki, hogy megszületett.

 

 

origo.hu

Látni kell a madridi Bajnokok Ligája-dráma fő pillanatait!

origo.hu

Fordulat jön a háborúban Putyin miatt

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Történelmi pillanat: Orbán Viktor és Hszi Csin-ping közösen jelenti be, miben állapodott meg Kína és Magyarország – élő tudósítás

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

ripost.hu

Férjhez ment Kunovics Katina, Győzike komoly bonyodalmakat okozott az esküvőjén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról