Létrehozva: 2023.04.21.

„Folyton róla beszél...” – Tényleg nem tette túl magát Csutin Szorcsik Viki?

A Hal a tortán legutóbbi epizódjai tartogattak némi meglepetést a nézőknek, főként Csuti és Szorcsik Viki miatt.

Szerző Natasha

Meglepő jeleneteknek lehettek szemtanúi azok, akik az elmúlt napokban a TV2 Hal a tortán című műsorát nézték, hiszen a szakításuk után ismét együtt láthattuk Szorcsik Vikit és Csutit. Mint ismeretes, a színésznő és az üzletember tavaly került közelebbi viszonyba, s bár próbálták titkolni a románcukat, a szemfülesebb rajongók azonnal kiszúrták, hogy mi van köztük. Szintúgy a szakításuk híre is azonnal kitudódott, éppen ezért dönthetett úgy Viki, hogy ideje megtörnie a csendet. Akkor úgy nyilatkozott, hogy azért futott zátonyra a kapcsolatuk, mivel túlzottan különbözött a személyiségük, ellenben sikerült barátokként elválniuk. Most azonban mégis azt pletykálják, hogy a színésznő nem tudta teljesen lezárni a múltat...

Szorcsik Viki és Csuti
Szorcsik Viki tényleg nem tette túl magát Csutin? (Fotó: TV2)

Legalábbis a kommentelők szerint, akik mindenáron azt próbálják bebizonyítani, hogy Viki még mindig odáig van Csutiért. Példaként azt hozták fel, hogy a színésznő folyton az exéről beszél, s mikor vendégként érkezett hozzá, úgy viselkedett, mintha hazament volna.

„Nagyon gáz volt, amit művelt, olyan, mintha nem tudná túltenni magát Csutin. Folyton róla beszél, de már az is nagyon beszédes, ahogy ránéz. És akkor, amikor végigvezette a házában a vendégeket, mondván, hogy ő jól ismeri a helyet... A kukászsákról pedig ne is beszéljünk... Le a kalappal Csuti előtt, hogy így állja a sarat” – írta valaki, ugyanakkor egy másik kommentelő ennél sokkal keményebben fogalmazott. 

Mit le nem vergődik ez a nő, hogy ő egy celeb alatt feküdt pár hétig, mondjuk a szintet egyre lejjebb adja, csak hogy a köztudatban maradjon...

Az vitathatatlan, hogy Viki viselkedése nem feltétlenül szimpatikus egyes nézőknek, ehhez pedig nagyban hozzájárulhatott az is, mikor Csutinak a ruháit egy piros szalaggal átkötött szemeteszsákban adta át.

„Viki hozta a formáját”

Bár a nézők tetszését nem nyerte el a színésznő kukazsákos alakítása, Csuti viszont jót nevetett a történteken. Sőt, a Borsnak úgy fogalmazott: örül, hogy exbarátnője áthozta a ruháit, így legalább nem neki kellett elmennie értük.

Mindenki nagyon jó fej volt, készültek erre az estére. Jólesett, hogy hoztak ajándékokat, amiket szépen be is csomagoltak. Viki hozta a formáját, de viccesen fogtam fel a helyzetet, hiszen legalább nem nekem kellett elmennem a ruháimért

mondta Csuti. 

 

 

origo.hu

Szenzációs Imre Bence, a vb küszöbén a kézilabda-válogatott

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

life.hu

Senki sem tudja ki ő, mégis mindenki róla beszél: fiatal milliárdos lopta el a showt a Met-gálán

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Hatalmas dekoltázst és kocka hasat villantott a TV2 sztárja - Fotó

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról