Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.04.05.

Brutális balesetbe keveredett Ördög Nóra és családja – Videó

A TV2 műsorvezetője csak a sokéves rutinjának köszönheti, hogy sikerült épp bőrrel megúszniuk egy súlyos közlekedés balesetet.

Bár Ördög Nóra már hetek óta Mexikóban forgatja az Ázsia Expressz új évadát, korábban egy háromállomásos talkshow miatt Erdélyben járt családjával. Ez volt egyébként új autójuk első hosszabb útja és bizony a szuper járgány nem abban az állapotában tért haza, ahogyan elindult. Ennek oka egy durva közlekedési baleset volt, aminek nem csak szemtanúi, de részesei is voltak. 

Ördög Nóra az utolsó pillanatban rántotta félre a kormányt Fotó: YouTube

„Az orrunk előtt, konkrétan frontálisan összeütközött egy autó és egy busz… A szembe lévő autó átcsapódott a mi sávunkba és mi voltunk a busz után a következő." 

Még éppen ki tudtam kerülni, mert láttam, hogy jön, de nagyon megijedtem.

"Sajnos minket elkapott a törmelék, ami az ütközésből repült szét...” – mondta a legfrissebb családi vlogban Ördög Nóra.

Szerencsére az ijedtségen kívül Nánásiéknak nem esett nagyobb bajuk, bár a vadonatúj autó nem úszta meg sérülés nélkül. Az egyik visszapillantó tükör és a kocsi egyik oldalpanelje is megrongálódott. Erről Nánási Pál beszélt a videóban. 

„Na, túlvagyunk az első sokkon. Nem történt semmi komoly, bár történhetett volna. Gyakorlatilag kőfelverődés szintű a kocsi sérülése, mert anya nagyon ügyes volt és sikerült az utolsó pillanatban ellenkormányoznia” – mondta a baleset utáni percekben a fotóművész.

A Nánási család egyébként jelenleg teljes létszámmal Mexikóban tartózkodik, de sokáig hiányolták egymást. Az apuka és a gyerekek ugyanis csak később utaztak Nóra után. A műsorvezető egy rövid videóban mutatta meg, hogyan egyesült ismét a család, és milyen boldogan ölelték át egymást. A megható pillanatokat Ördög Nóri követői többen is megkönnyezték.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit