Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.03.06.
Módosítva: 2023.03.06.

"Mi ez, vetkőző show?" – a nézőknek is feltűnt: egyre kevesebb a ruha Tóth Andin

Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy Tóth Andi mit vesz fel: mindenkinek nem lehet megfelelni.

Úgy tűnik, kettészakadt az ország, már ami a Sztárban Sztárt illeti. Abban ugyan mindenki egyetért, hogy vasárnap este nem nagyon érdemes mást tenni, mint beülni a tévé elé, hogy családilag megnézzük a TV2 szuperprodukciójának legfrissebb élő show-ját, de az indokok már különböznek. A legtöbben persze a nagy átalakulásokra kíváncsiak, de egyre többen vannak, akik Tóth Andi aznapi ruhakölteményét szeretnék megcsodálni, vagy éppen kritizálni. Nem árulunk el nagy titkot, hogy itt sincs egyetértés, hiszen az erősebbik nem képviselőinek egy rossz szavuk sincs, míg a hölgyek szerint kicsit már sok az, amit az énekesnő mutat magából.

sztárban sztár
Balra Tóth Andi legutóbbi, mellvillantó szerelése. Középen a második adás "textilmentes" szettje, jobbra pedig az első alkalommal látott, mondhatni legvisszafogottabb ruha Fotó: Máté Krisztián

Ez a téma nem kerülte el a TV2 figyelmét sem és a most vasárnapi adás előtt megkérdezték a divattervező-stylist Kiss Márkot, mire is lehet számítani Andi öltözékével kapcsolatban. Nos, Márk megsúgta, hogy aznap egy a korábbiaknál "letisztultabb, sportos vonalat" hoz majd az énekesnő. Azt nem tudjuk pontosan, itt mire gondolt, hiszen amit a képernyőn láttunk, az bizony ismét nem takart sokat, ellenben sem futáshoz, sem hagymászsákhoz nem tűnt alkalmasnak. Egyébként Kiss Márk nem egyedül dönt arról, hogy Andi ruhája sokat, vagy keveset mutasson-e. Erről az énekesnő kedvese, Marics Peti mesélt. "Igazából mi nagyon bízunk Márkban. Úgy tudom, hogy Andival azért szoktak diskurálni előtte, hogy mizu, de én még erre sem veszem a fáradságot." 

Kicsit sok látszik néha Andiból, de belefér... 

– mondta a VALMAR énekese, akinek szavaiból kiderül, hogy Andi esetében egyfajta konszenzus dönt arról, hogy mit is visel az élő show-k alatt.

 

Magamutogatásról beszélnek a nézők

De vajon mit szólnak a szexibbnél szexibb szettekhez a Sztárban Sztár nézői? A Bors gyűjtött össze pár igencsak beszédes kommentet.

"Mi ez? Vetkőző show?"

"Nekem ez a mellvillantás nagyon nem tetszik! Mindig ilyen ruhákat vesz fel, ami feltűnő!"

Szerintem ez a magamutogatás semmire nem jó...

"Nem lesz jó vége! Ezt fiatal gyerekek is nézik. Mire jó ez, Andi ?" – olvasható a hozzászólásokban. Ugye mondanunk sem kell: egyik sem érfiaktól származik...

SZTÁR

Tóth Andi harci kutyát kapott ajándékba – Videó

A rottweiler a gazdáival alszik egy ágyban.

SZTÁR

Tóth Andi harci kutyát kapott ajándékba – Videó

A rottweiler a gazdáival alszik egy ágyban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

„Pénzt kérek a pasimtól, amikor nálam van: a víz nincs ingyen”

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit