Létrehozva: 2023.03.28.
Módosítva: 2023.03.28.

Som-Balogh Edina új szerepben próbálta ki magát, többször is sírásban tört ki - Videó

A színésznő sírásban tört ki a próba végén.

Az már biztos, hogy Som-Balogh Edina szinte bármibe fog bele, azt sikerre viszi, hiszen már színésznőként és festőként is megcsillogtatta tehetségét, most egy újabb művészeti ágban próbálta ki magát.

A színésznő újabb művészeti ágban bizonyult tehetségesnek Fotó: Bors

A színésznő a Mokka vendége volt, a műsorban elmesélte, hogy férje javaslatára készítettek egy táncos videót, melyben Edina játssza a főszerepet. Mint mondta, eleinte nem hitte, hogy készen áll erre, párja azonban meggyőzte. Edina egy koreográfus segített elsajátítani a kortárs táncművészet elemit. A színésznő és tanára között végig kiválóan ment az együttműködés, egy alkalommal azt a feladatot kapta Edina, hogy egyáltalán ne nézze a tükröt, csakis magára koncentráljon. Ennek az lett a vége, hogy a színésznő sírásban tört ki.

A műsorból az is kiderült, hogy a klip egy szárnyatört galamb történetén keresztül mutatja be, hogy sosem szabad feladni, és minden szomorú állapotból van kiút. Som-Balogh Edina azt is elmondta, hogy lelkének a tánc egyfajta terápiás gyógyítás volt, felért egy pszichológussal, ezért, ha ideje engedi, folytatni fogja.

 

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

hirtv.hu

Kormányinfó élőben a HírTV műsorán

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki