Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2023.02.22.
Módosítva: 2023.02.23.

Nincs jó állapotban Tápai Szabina, emiatt aggódnak érte a rajongók

Egy pszichológus szerint a sztárpár mindkét tagját megviselte a válás, azonban a kommentelők szerint a korábbi kézilabdázó egészségén ez jobban meglátszik.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor még 2013 nyarán kelt egybe, pár hónappal később született meg első gyermekük, Bence, majd családjuk később két kislánnyal bővült: Milla 2018-ban, Bella 2021-ben jött világra.

Tápai Szabina és Kucsera Gábor
Fotó: Bors

Már korábban is többször felröppent a hír, hogy válságba került a házasságuk, ám ezt sokáig kategorikusan cáfolták, majd február elején kiderült, valóban nincs közös jövőjük. Kucsera Gábor azóta rendszeresen motiváló, bölcs idézeteket pakol ki a Facebookra, és hangsúlyozza, hogy tele van tervekkel és előre tekint. Szabina ezzel szemben inkább csak termékhirdetéseket tesz közzé, a kommentelők szerint azonban le van fogyva. Ezt természetesen szóvá is tették.

A Bors megkérdezett egy pszichológust, aki elmondta, természetes, hogy mindenki máshogy dolgoz fel egy válást, de az biztos, hogy mindkettejük számára veszteségélmény.

Hogy mit mondott pontosan a szakember, azt megtudhatod csütörtök reggel a BorsOnline -on!

 

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Lemaradt a melltartó: minden szempár az 53 éves tévésztárra tapadt

HŰHA

Megható vallomást tett Keanu Reeves: „Szeretnék újra együtt dolgozni veled, mielőtt végleg lehunynánk a szemünket”

HŰHA

„Minden művész álma” - Hatalmas megtiszteltetésben részesült a Korda házaspár

HŰHA

Volt kitől örökölnie a szépséget: itt a fotó Kulcsár Edináról és édesanyjáról