Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2022.11.10.
Módosítva: 2022.11.10.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba a magyar színészt

A nyakában tömődött el egy ér, ez okozta a rosszulléteket.

Kórházba szállították Körtvélyessy Zsoltot, adta hírül az Origo. A színész nyakában eltömődött egy ér, emiatt többször is megszédült, műtétre volt szüksége.

"Egy ideje már éreztem, hogy nincs minden rendben... Volt egy enyhe, de visszatérő szédülésem, aminek utána akartam járni, mert odafigyelek az egészségemre. Hamar kiderült, hogy ezt nagyon jól tettem, mert egy vizsgálat során kiderült, hogy a nyakamban eltömődött egy ér. Kilencvenszázalékos volt már az elzáródás, az orvosoktól pedig megtudtam, hogy ha nem kezelik időben a problémát, akár sztrók is felléphetett volna nálam"

- mesélte, valamint hozzátette, hogy már túl van a nehezén, megműtötték és intenzív osztályra került, de szerencsére állapota folyamatosan javul, emiatt szerdán már egy megfigyelő kórterembe kerülhetett át.

 

"Néha vannak fájdalmaim, de összességében most már jól vagyok. Ha minden jól megy, hamarosan hazaengednek. Szerencsére jelenleg szakmailag épp nyugodtabb időszakot élek, így a műtét nem befolyásol a színházi feladataimban. Mire meggyógyulok, dolgozhatok tovább Kecskeméten" 

SZTÁRDZSÚSZ

Friss hír érkezett a kórházba került magyar rocklegendáról

A zenészt a pécsi Szívgyógyászati Klinikán kezelték.

SZTÁRDZSÚSZ

Friss hír érkezett a kórházba került magyar rocklegendáról

A zenészt a pécsi Szívgyógyászati Klinikán kezelték.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Így fékezné meg Ausztria a tömeges bevándorlást

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

Dögös fotó: Jennifer Lopez megvillantotta kockás hasát

HŰHA

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

HŰHA

Ez nagyon durva: Nem hiszed el, mire vállalkozott Sebestyén Balázs felesége

HŰHA

A TV2 sztárja szomorú történetével sokkolta a Next Top Model Hungary versenyzőit