Orbán Viktor: Magyarország támogatja a kínai békekezdeményezést

INSIDER
Létrehozva: 2022.09.08.

Vilmos herceget rendesen leoltotta a kisfia

A cambridge-i hercegi csemetéket új iskolába vitték, és a legkisebb már az első percben vagány akart lenni.

Miután nemrégiben Windsorba tette át a székhelyét a cambridge-i hercegi család, új iskolát kellett találni a gyerekeknek a környéken. Sőt már nemcsak György és Charlotte, hanem Lajos is megkezdte az iskolai képzést az új intézményben. Az első napra szokás szerint a szülők kísérték be a csemetéket, és a felvételen jól látható, hogy a 4 éves Lajos leoltja sétálás közben az apját.

Royals first day at new school
Fotó: Northfoto

A fiúk kezét Katalin fogta, és a Charlotte-ot kísérő Vilmos úgy gondolta, hogy a kisebbik fia mancsát is megmarkolja. Lajos azonban közölte vele, hogy jó így neki. Vagyis nem akarta az iskola első napján mindkét szülője kezét fogni, hiszen ő már nagyfiú ahhoz, és vagánynak akart tűnni a többiek előtt.

Vilmos először egy pillanatig megakadt Lajos finom önállósodásán, de aztán mosolyogva feldolgozta a helyzetet.

origo.hu

Változott a földtörvény, ez sokakat érinthet

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

Mateusz Morawiecki elsőre meglepő tényt árult el Orbán Viktorról

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

HŰHA

Áll a bál az X-Faktor körül, még saját mentora is a műsort szapulta

HŰHA

"Mintha elszabadult volna a pokol" - Király Viktor őszintén vallott arról, hogyan hízott 30 kilót

HŰHA

Vasvári Vivien tőle szokatlan képet villantott

HŰHA

Kiderült! Ezt gondolja Gáspár Zsolti a kőgazdag PSG Ogliról

HŰHA

Súlyos daganattal küzd Tompos Kátya, megható összefogással segítenek neki